Klímakonszenzust szorgalmaz a CDU vezetője

 

Pártokon átívelő, nemzeti klímakonszenzus megalkotását szorgalmazza a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Annegret Kramp-Karrenbauer – derül ki abból az interjúból, amelyet vasárnap este sugárzott a ZDF német közszolgálati televízió.

A pártvezér az interjúban arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem elég a kormányon belül és a kormánypártok között megállapodásra jutni a klímavédelemről, ezért a parlamenti nyári szünet után párbeszédet kezdeményez, hogy közös megoldást találjanak Németország számára.

„Meggyőződésem, hogy nemzeti klímakonszenzusra van szükség” – húzta alá a politikus. Kramp-Karrenbauer nem titkolja, hogy a CDU-n belül több klímavédelmi javaslat is megfogalmazódott, de ezek között olyan elképzelések is vannak, melyek szerinte ellentmondanak egymásnak.

Ezeket szeptember közepéig egységes koncepcióvá formálják arról, hogyan lehet technológiai megoldások és ösztönzők révén elérni a 2030-ra kitűzött klímavédelmi célokat. Ezzel párhuzamosan a kormány klímavédelmi törvényjavaslaton is dolgozik.

A CDU vezetője szerint a klímavédelem a következő évek egyik legnagyobb kihívása, amellyel foglalkozni kell, és végső soron olyan koncepcióra van szükség, amely a lakosság széles rétegei támogatnak, és amely nem fenyegeti az ország gazdasági fejlődésének alapjait.