Visszakövetelik a műanyag szívószálakat a McDonald’s vendégei

 

A gyorséttermi lánc brit és ír vendégei azt kérik, hogy fejezzék be a papír szívószálak terjesztését éttermeikben. Az okok között szerepel egyéb hátrányok mellett, hogy a papír szívószálak felolvadnak az italokban.

Az óriásvállalat 1361 éttermében lecserélte műanyag szívószálait papírra, éppen a vásárlói nyomásnak engedve. Most egy internetes kérelem terjed a műanyagok visszaállításáért, amelyet már több mint 35 ezren írtak alá.  Az étterem vezetősége azt mondta, hogy csak helyesen próbáltak cselekedni, miután egyik szállítójuk azt javasolta, hogy kössenek kompromisszumot a vendégekkel – írja a BBC.

A petíciót egy héttel ezelőtt Martin Reed indította az italokban feloldódó szívószálak ellen. A közösségi médián keresztül egyetértésüket fejtették ki az üggyel kapcsolatban az étterem látogatói.

 

A gyorsétterem szerint ha nem is az összes folyadékban, de a legtöbben félórát kibír a környezetbarát eszköz. Jelentős lépéseket kívánnak tenni a környezeti hatások csökkentésére – fejtették ki.

Az egyik beszállító cég szerint a szívószálak fejlődni fognak, ahogyan a gyerekcipőben járó iparág is elkezd fejlődni. Az Egyesült Királyságban és Írországban a papír szívószálak terjesztése még az idén befejeződik, és számos üzlet fogja követni a változást, mint például a Magyarországon is jelen lévő egyik kávézólánc.