Elpusztult Báró, az ország legismertebb gólyája

 

Most már biztosra vehető, hogy az ország kedvenc fehér gólyája, Báró elpusztult, nagy valószínűséggel áramütés érte vagy lelőtték.

Báró volt hazánk egyik legismertebb fehér gólyája. Az őrhalmi iskolán épített fészkét bekamerázták, így bárki nyomon követhette az életét.

A fehér gólya mindig az elsők között érkezett haza, azért, mert ő nem repült el Kelet-Afrikába vagy még távolabb, mint társai, a megfigyelések szerint csak Izraelig vonult. Idén is várták, ám a madár nem jelentkezett.

Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője szerint a gólya nem természetes úton – kora miatt vagy végelgyengülésben –  pusztult el. Báró a feltételezések szerint balesetben pusztulhatott el.

Fészkét egy másik gólyapár március végén már is elfoglalta. A szakemberek előtt az „új tulajdonosok” sem teljesen ismeretlenek. A hím a HEG9 számú ornitológiai gyűrűt viseli, és 2015-ben bújt ki a tojásból Ludányhalásziban.

A megfigyelések szerint a madarak kitatarozták a fészket, amelyben a nőstény megkezdheti a tojásrakást és a költést.