Egész hétvégén tart az Országos Sasszinkron

 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve 2019. január 11-13-ig rendezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozó madarak éves számlálását.

Az MME közleménye szerint Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg. A nem vonuló,Magyarországon fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak. Ugyancsak itt tölti a telet a parlagi sas Kárpát-medencei költőállományából származó fiatal egyedek nagy része is. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is.

Az egyesület 2004-ben indította el partnereivel a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sas telelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkron felmérését. Az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak az immár Kárpát-medenceivé bővült felméréshez, így 427 felmérő (347 magyar és 80 szlovák, cseh, osztrák, szerb és román madarász) járta be a sasok legjelentősebb telelőhelyeit, Magyarországnak mintegy 18 százalékát érintve.

Annak érdekében, hogy a lakosság jobban megismerhesse a ragadozó madarak életét, a XVI. Országos Sasszinkronhoz kapcsolódva a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közös szervezésben szombaton, az V. Sasnap alkalmából a jászsági Sasközpontban ragadozómadár-számláló túra, keresőkutyás bemutató, interaktív ragadozómadár-bemutató, madárházas szakvezetés, filmvetítések és szemléletformáló játékok várják az érdeklődőket.

Tokajban is a legnagyobb figyelmet most a ragadozók kapják, de lehetőség nyílik az ott telelő, átvonuló és állandó madarak megfigyelése is.

A fővároshoz közel szintén szombaton, január 12-én a Budakeszi Vadasparkban a Ragadozók napján várják szakvezetéseken, filmvetítéseken és látványetetéseken az érdeklődőket, akik a ragadozó madarak védelméről és az ökoszisztémában betöltött kiemelkedő szerepükről is kaphatnak érdekes információt. A programokat látványetetések és Állatijó Bemutatók is tarkítják, ahol a kisebbek is játékos módon ismerhetik meg a levegő urait.

A címlapfotó illusztráció.