Nyolcadjára is itthon telel az ásotthalmi gólya

 

A Kiskunsági Nemzeti Park még 2013-ban posztolt egy fotót Facebook-oldalán egy fehér gólyáról, aki évek óta Ásotthalmon tölti a teleket. A helyzet idén sem változott: a Matyi névre keresztelt gólya immár nyolcadszor marad itthon és birkózik meg a hideg téllel.

Az évekkel ezelőtt készült fotó nyomán a madár a „kocsmába járó” gólyájaként vált ismertté. Az ismert madármentő, Márton Vlad András azonban elmondta, hogy a gólyafészek a kocsmával szembeni oszlopon van, mellette lakik az a család, akiknek udvarára ténylegesen bejár a madár.

Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának Facebook oldala

Nyolcadik alkalommal tölti itthon a telet az ásotthalmi gólya (Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának Facebook-oldala)

A gólyát évek óta vendégül látó család abban reménykedik, hogy nem lesz olyan kemény tél, mint legutóbbi, amikor a nagy mínuszok és az ónos eső majdnem elvitte a gólyát: már nem repült, tüsszögött, ezért meleg vízzel itatták, bőségesen etették, így jobban lett.

Táplálása viszont egyre nehezebb, mert ennek a madárnak nem kevés élelemre van szüksége a téli hónapokban: a csirkenyakat például nagy mennyiségben és nagyon szereti. Egy gólyákkal foglalkozó zárt Facebook-csoportban a madárbarátok gyűjtést szerveztek Matyi segítésére, és természetesen Márton Vlad András is segít a családnak. Így a fehér gólya nagy valószínűséggel ezt a telet is átvészeli majd.