A biológiai sokféleség csökkenése komoly fenyegetést jelent az emberiségre

 

Az egyiptomi Sarm es-Sejkben zajló ENSZ Biodiverzitási Konferencián kiadott dokumentum szerint az éghajlati változások talán később is visszafordíthatók, ám ha a fajok kipusztulnak, onnan már nincs visszaút.

A jelentés szerint a fenntarthatatlan mezőgazdasági, állattenyésztési, erdészeti, halászati és vízi tenyésztési (akvakulturális) tevékenység, valamint az ipari, bányászati és urbanizációs folyamatok felmérhetetlen terhet rónak a biológiai sokféleségre és az ökoszisztéma egészségére.

Vera Agostini, a FAO halászati és akvakulturális részlegének igazgatóhelyettese elmondta, hogy az ENSZ-szervezet meg akarja óvni a kihalástól a fenyegetett fajokat. Mint fogalmazott, az elkövetkező években a FAO párbeszédet kezdeményez a helyi közösségekkel és szakemberekkel az óceánokban, tavakban és tengerekben folytatott tevékenységek csökkentéséről. Emellett különböző eszközökkel mérni fogják, hogy a mezőgazdaság milyen hatással van a biológiai sokféleségre, és milyen mértékben függ attól.

A november 13-án kezdődött és csütörtökön záródó Sarm es-Sejk-i konferenciára a világ 196 országából érkeztek résztvevők.

A címlapfotó illusztráció.