Több mint ötmillió madarat számoltak meg a hétvégén

 

Az európai madármegfigyelő napok résztvevői október első hétvégéjén rögzítették megfigyeléseiket Európában és Közép-Ázsiában. A legtöbb helyszínen a hollandok végeztek megfigyeléseket, és a legtöbb madarat is ők rögzítették.

A 25. alkalommal meghirdetett akcióban idén 41 ország madártani szervezete, köztük Magyarország BirdLife képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt. Az összesített eredmények alapján Európában és Közép-Ázsiában több mint 950 helyszínen, több mint ötmillió madarat figyelt meg a 25 ezer résztvevő – közölte az MME a napokban az MTI-vel.

Magyarország a résztvevők tekintetében az első, a helyszínek számát tekintve a második, a látott madarak számlálásában pedig a harmadik helyen végzett. A legtöbb helyszínen a hollandok végeztek megfigyeléseket, és a legtöbb madarat is ők rögzítették. Lengyelország a helyszínek és a résztvevők kategóriájában is a harmadik lett.

A leggyakoribb három madárfaj Magyarországon a seregély, az örvös galamb és a nyári lúd volt, míg nemzetközi viszonylatban a csilpcsalpfüzikét, a seregélyt és az apácaludat figyelték meg a legtöbb alkalommal.

Részletes adatok az MME honlapján érhetők el.

A címlapfotó illusztráció.