Állatok világnapja: négynapos fesztivált tart az Fővárosi Állat- és Növénykert

 

A Fővárosi Állat- és Növénykertben több évtizedes hagyománya van annak, hogy megünneplik az állatok világnapját. Az idén a korábbi évekhez hasonlóan több napos programmal várja az állatkert partnerszervezeteivel a látogatókat az Állatszeretet Fesztiválon október 4-e és 7-e között.

Az állatok világnapját 1931 óta október 4-én ünnepelik. Ezen a napon Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének emléke előtt is tisztelegnek. A világnap üzenete, hogy az emberek éljenek harmóniában az élőlényekkel, a természettel.

Hanga Zoltán szóvivő a hirado.hu megkeresésére elmondta, hogy idén már tizedik alkalommal szerveznek több napos eseménysorozatot az állatok világnapja alkalmából. Az állatkert vezetősége azért döntött emellett, mert így még több látogató ismerheti meg az állatkert lakóit és szolgáltatásait.

Mentett sündisznókölyök egy látogató kezében a Fővárosi Állat- és Növénykertben (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Mentett sündisznókölyök egy látogató kezében a Fővárosi Állat- és Növénykertben (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Az állatszeretet ünnepe egy másik hagyományt is felelevenít: a két világháború közötti időszakban az állatkertben minden évben megtartották az állat- és növényszeretet napját. Az elsőt 1922-ben, az utolsót pedig a második világháború előestéjén rendezték meg – tette hozzá a szóvivő.

Több partnerszervezet is csatlakozik

A programok egy részét az állatkert biztosítja, de a partnerszervezetek is színesítik a kikapcsolódási lehetőségek sorát a négy nap során. A Nagy-tó partján a Pest Környéki Madarász Egyesület tagjai például a teleszkópos madármegfigyelés rejtelmébe vezetik be az érdeklődőket, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Rovartani társaság közös állomásán pedig a rovarvilág titkait lehet megismerni.

A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége is hoz programot, náluk mag- és termésképeket is lehet készíteni különleges termésekből. A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Főigazgatóságának természetvédelmi őrszolgálata is kitelepül, munkatársaik egy gyorstalpaló, ifjú természetőr képzést szerveznek a gyermekeknek.

Fecskendővel eteti gondozója Misi mókus, a Fővárosi Állat- és Növénykertben (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Fecskendővel eteti gondozója Misi mókus, a Fővárosi Állat- és Növénykertben (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A nyitóprogramban október 4-én az Indonéziában honos komodói varánuszok is szerepet kaptak: őket egy látványetetés keretében köszöntötték fel születésnapjuk alkalmából. A nyitórendezvényen részt vett Indonézia nagykövete is. A fesztiválon a közönség a távol-keleti ország kultúrájával is megismerkedhet.

Fontos szerepet kap az állatmentés

A Fővárosi Állat- és Növénykert szerteágazó tevékenységet végez, ezek közül kiemelkedik az állatmentés. Hanga Zoltán elmondta, hogy évente mintegy 1500-2000 emberi segítségre szoruló, Magyarországon őshonos, vadon élő, védett állat kerül hozzájuk. Elhangzott, hogy az állatkerti állatorvosok munkájának majdnem a felét az adja, hogy például törött szárnyú gólyákat, mérgezett sasokat, fészekből kipottyant kismadarakat és sérült sünöket ápolnak.

A mentett és sérült állatokat a szakemberek igyekeznek mihamarabb olyan állapotba hozni, hogy megerősödve képesek legyenek a szabad természetben emberi segítség nélkül boldogulni. Ezt a munkát az úgynevezett Sünispotályban a hétköznapokon is bemutatják a látogatóknak.

Nagyon sok kisállat született vagy kelt ki a tojásból 2018-ban az állatkertben: zebracsikóval, makikölyökkel, sörényes hangyászokkal és flamingókkal is gyarapodott a Fővárosi Növény- és Állatkert. De továbbra is nagy népszerűségnek örvend a kiselefánt és a gorilla, akik bár 2017 végén születtek, de még kölyköknek számítanak.

Gyermekkönyvfesztivál a Holnemvolt Várban

Az állatkert új létesítményében, a Holnemvolt Várban egy gyermekkönyvfesztivált is szerveznek az Állatszeretet Fesztiváljával párhuzamosan, amely igazi családi programnak ígérkezik – jegyezte meg Hanga Zoltán. Szombaton és vasárnap a fesztiválra ellátogat Csukás István, Süsü, Pom Pom és a Nagy hohoho horgász alkotója, aki dedikálni is fogja könyveit.

Nyílt napot tartanak a pedagógusoknak

A pedagógusok számára szervezett szombati nyílt napon elsősorban az állatkertben igénybe vehető oktatási, pedagógiai lehetőségeket, illetve a különféle kedvezményeket igyekeznek bemutatni az óvodapedagógusok, tanítók és tanárok, tanítók számára – mondta el a szóvivő.

Az állatkert zoopedagógusai előzetes jelentkezés alapján számos bemutatót tartanak „állati helyszínelés” és felelős állattartás témakörökben, illetve bemutatják az állatkerti oktatócsomagot is, amelyben például óravázlatok és feladatlapok is helyet kapnak. Népszerű még a gyermeklabor szolgáltatásuk is, ahol játékos, tudományos vizsgálatokra is lehetőség nyílik.

Ugyancsak a pedagógusoknak szervezik azokat a tematikus vezetéseket, amelyeken az állatkerti elefántcsaládot, a keákat, a ház körüli állatokat, illetve az állatmentő tevékenységet mutatják be a kert munkatársai. Pedagógus igazolvánnyal vagy azzal egyenértékű igazolással a pedagógusok ezen a napon ingyen látogathatják meg az állatkertet.

Találkozót szerveznek a nevelőszülőknek

Az állatkertben évente két alkalommal szerveznek a „nevelőszülőknek” találkozót, amelyre azokat hívják meg, akik korábban jelképesen örökbe fogadták az állatkert egy-egy lakóját. Ezek közül az egyik alkalom mindig a fesztivál idejére, idén október 7-ére esik.

A nevelőszülők örökbe fogadásukkal támogatják az állatkert alapítványát, és így hozzájárulnak kert működéséhez és fenntartásához. A találkozó különleges programja a rendhagyó „szülői értekezlet”, ahol a gondozók beszámolnak arról, hogy az elmúlt időszakban az örökbe fogadott állatok milyen csínytevéseket hajtottak végre.

Hanga Zoltán hozzátette: a támogatásokból és az adófizetők által felajánlott egy százalékokból befolyt összeget a kert munkatársai teljes mértékben az állatgyűjteményre fordítják. Többek között állatgyógyászati készítményeket, takarmányt és játékszereket vásárolnak belőle.

Programokban nem lesz hiány

Az állatkert szóvivője elmondta, hogy novemberben megünneplik a kiselefánt első születésnapját, és a szokásos mikulásprogram sem maradhat el. Februárban Mackófesztiválra, március 1-jén a vadvilág világnapjára várják az érdeklődőket. Március végén az állatkert is csatlakozik a fenntarthatósági héthez, ahol a központi téma a környezeti erőforrások fenntartható használata lesz, áprilisban pedig nem maradhat el a Földfesztivál.