Rekordok dőltek meg a PET-kupán

 

A hagyományos nagytakarítást idén Szatmárcseke és Tiszamogyorós között rendezték meg. Az idén minden korábbinál több hulladéktól szabadították meg a Felső-Tisza 74 kilométeres szakaszát. Az önkéntesek és a benevezett csapatok mintegy 10 tonna szemetet gyűjtöttek össze a folyón.

Rekord létszámú önkéntes és csapat vett részt a VI. PET-kupán. Az önkormányzati, céges, baráti és civil csapatokból álló hajónaszád 21 hulladékból készült hajóval, 400 fős legénységgel és 50 kenuval takarította egy héten át augusztus elején a tiszai védett ártéri erdőket. A mintegy 40 önkéntes a 10 tonnányi hulladék szétválogatásáért és újrahasznosításra való előkészítéséért volt felelős.

Összehangolt munkával tisztult meg a Tisza

A program a kárpátaljai előfutammal vette kezdetét. A PET-kupának, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) és a Papilio – Természet- és Környezetvédelmi Egyesületnek az önkéntesei teljesítették a szervezők egy régi elképzelését, miszerint Kárpátalján is legyen evezés és előprogram. Az előfutam a Bethlen Gábor Alapítvány és a Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos támogatásával valósult meg.

A kupa szervezői folyamatosan keresik az innovatív, újrahasznosító cégeket. Idén így akadtak a holland „Plastic Free Ocean” projektre, amelynek képviselői tengeri, folyami hulladékok újrahasznosítására specializálódtak. Ennek köszönhetően akár irodabútorként is végezhetik a kihalászott palackok.

A Fekete-Tisza forrásának meglátogatása különleges élményt nyújtott a résztvevőknek, a történelmi emlékhelyen a még kristálytiszta forrásból ihattak is. A Rahónál található összefolyás – Fekete- és Fehér-Tisza – is kultikus helynek számít, ott azonban már látni lehet a hulladékszennyezés nyomait. A huszti vízreszállást követően Szatmárcsekéig tartott az evezős túra a még szabályozatlan, sebes folyású folyón, majd a résztvevők csatlakoztak a már hajókat építő „PET-kalózokhoz”, akik két napig építették vízi járműveiket.

Dombrád, 2017. július 3. Összegyűjtött műanyaghulladék a Tiszai PET Kupa megnyitóján Dombrádon 2017. július 3-án. Tizenhat, ártéri hulladékból épült hajó és legénysége indult el, hogy a Tisza 71 kilométeres szakaszán Tiszalökig begyűjtsék a hulladékot. MTI Fotó: Balázs Attila

Összegyűjtött műanyaghulladék a Tiszai PET-kupán (MTI-fotó: Balázs Attila)

A csapatokat applikáció is segítette a hulladék összegyűjtésében. Azonban a dús parti növényzet, az alacsony vízállás és a rekkenő hőség próbára tette a résztvevőket, de a vízimentők, a rendőrség és a vízügy szakemberei a segítségükre voltak ezek áthidalásában. A nehézségek ellenére a Jándi-szigetnél, valamint a Szamos és a Kraszna betorkollása után rengeteg műanyag palacktól szabadították meg a Felső-Tiszát.

Az összegyűlt 10 tonnás hulladékmennyiség közel fele újrahasznosításra alkalmas, ezek szelektálásában és tömörítésében önkéntesek segédkeztek. Nagy segítséget nyújtott a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság által biztosított ipari bálázógép is, amely meggyorsította a munkát, és gazdaságosabbá tette a hulladék szállítását.

Kárpátalján is egyre nagyobb figyelmet fordítanak a környezet védelmére

A PET-kupa kezdeményezés évről évre fejlődik: a kárpátaljai előfutamon túl környezetvédelmi pályázatot is kiírtak középiskolások számára. A szakmabelieknek pedig kerekasztal-beszélgetést szerveznek 2018. októberében, amelynek témája az ukrán hulladékstratégia gyakorlati megvalósítása lesz. Mindezeken túl idén még a kijevi Waste Management kiállításon is részt vesznek környezetvédelmi standdal a Tiszta Kárpátalja program keretén belül több kárpátaljai szervezettel szorosan együttműködve.