Varjak gyűjtik a szemetet egy francia vidámparkban

 

A szárnyas segítők „alkalmazásával” az a park munkatársainak a célja, hogy megtanítsa a látogatóknak, hogy figyeljenek jobban oda a környezetük tisztaságára.

A madarakat a park solymásza, Christophe Gaborit nevelte fel és képezte ki – olvasható a Live Science tudományos portálon. Gaborit egy korábbi emléke alapján döntött úgy, hogy belevág az állatok betanításába. A szakértő nagyjából húsz évvel ezelőtt egy réten sétálva egy csapat varjat pillantott meg, amelyek a természetes hulladék közt kapirgálva igyekeztek maguknak élelmet szerezni. Gaborit úgy gondolta, ha a madarak saját környezetükben hajlandók kiválogatni a különféle anyagokat, talán az emberek által hátrahagyott hulladékkal is így tesznek.

 

A solymász még 2000-ben képezte ki az első szemétgyűjtő madárpárt. A szakember a tanításhoz egy olyan tárolót használt, amelybe a varjak az egyik nyíláson keresztül hulladékot helyezhettek, a másikon keresztül pedig élelmet kaptak. E módszer segítségével a madarak megtanulták, hogy a szemét összeszedéséért cserébe eleséget kapnak. Gaborit elmondta, hogy a kiképzés során az állatok néha trükkökhöz is folyamodtak: fadarabok bedobásával csalni próbáltak.

Bár a varjaknál valószínűleg lenne hatékonyabb módszer is a szemét összegyűjtésére, a szárnyas segítők „alkalmazásával” az a Puy du Fou történelmi témájú vidámpark munkatársainak a célja, hogy megtanítsák a látogatóknak, hogy figyeljenek jobban oda a környezetük tisztaságára.

A címlapfotó illusztráció.