Idén is megrendezik a WWF nagy ugrását

 

A WWF Magyarország idén is felhívja a településeket és közösségeket, hogy rendezzék meg a saját nagy ugrásukat, és csobbanjanak együtt 2018. július 8-án délután 3 órakor.

Az első hivatalosan meghirdetett eseményen 2005-ben több mint 250 000 ember vett részt, akik huszonkét ország több mint harminc folyójába ugrottak ugyanabban az időpontban.

A kezdeményező Európai Folyókért Hálózat eredeti célkitűzése az volt, hogy társadalmi támogatói bázist építsen ki az Európai Unió vízvédelmi szabályozási rendszerének és víz keretirányelvének népszerűsítéséhez. A kezdeményezésről mostanra elmondható, hogy inspiráló és tömegeket megmozgató eseménnyé vált, ami Európa-szerte hitelesen képviseli az élővizek védelmének fontosságát.

A kezdeményezés a folyók iránti elkötelezettséget szimbolizálja. A 2018-as nagy ugrás különösen fontos lesz, hiszen az Európai Bizottság az éltető vizeink védelmét szolgáló víz keretirányelv felülvizsgálatát éppen a nyári hónapokban fogja elindítani – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

A WWF Magyarország a kezdeményezéshez csatlakozó közösségek és települések között rendhagyó versenyt is hirdet. Azok a települések, amelyek nem közvetlenül vízparton fekszenek is társulhatnak másokkal egy nagy, közös csobbanásra.

A nevezés részletei az alábbi oldalon érhetők el.