Tavaszi pompába öltöznek Budapest terei

 

Tizenhat különböző árnyalatú árvácska díszíti majd Budapest kiemelten fontos zöld területeit. A tavaly ősszel ültetett nagyjából 110 ezer virág mellé kerülő növények kiültetése március 9-én kezdődött, és az időjárás függvényében várhatóan két hét alatt zajlik le.

A virágágyak kiültetését minden évben komoly felkészülési időszak előzi meg, melynek hátterében a tervezéstől a termesztésen át a megvalósításig, jól szervezett csapatmunka áll. A tavasz beköszöntével a virágágyakat szükséges frissíteni, lazítani, elő kell készíteni a palánták befogadására. A virágágyakba ősszel kiültetett kétnyári növényeket fontos pótolni, újítani, hogy a meleg idő beköszöntével ismét teljes színben pompázhassanak.

Budapest, 2006. szeptember 5. Gyerekek játszanak a Margitszigeten a virágoskertnél, ahol a Fővárosi Önkormányzat és a Főkert Rt. egynyári virágbemutatót tart. A kertészek mintegy 107.000 darab egynyári virágot ültettek ki. MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Gyerekek játszanak a Margitszigeten a virágoskertnél (MTI-fotó: Honéczy Barnabás)

A tavaszi ültetések után színpompás virágágyakban gyönyörködhetünk majd többek között a Széchenyi téren, a Szent István Parkban, a margitszigeti szökőkút környékén vagy éppen a Hess András téren a budai Várban. A parki kiültetések kétnyári növényanyagát teljes egészében a Főkert Nonprofit Zrt. saját termesztőtelepén állítja elő. Tavasszal összesen 130 ezer árvácskát ültetnek ki.

Az árvácskákon kívül érdemes figyelni városszerte az ősszel ültetett kétnyáriak közül hamarosan előbújó hagymás virágokat is. Ezeknek a virágoknak köszönhetően hétről hétre változik majd a virágágyak hangulata és megjelenése. Mintegy 35 ezer tulipán, nárcisz és császárkorona díszíti majd rövidesen a parkokat.