Jelentősen csökken az orvvadászat mértéke Kenyában

 

Egyre inkább visszaszorul az orrszarvúk és elefántok orvvadászata Kenyában – közölte a helyi kormány illetékese. Najib Balala, a kenyai turisztikai és vadvédelmi minisztérium kabinettitkára egy Nairobiban megrendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2017-ben kilenc orrszarvúval és 60 elefánttal, míg egy évvel korábban 14 orrszarvúval és 96 elefánttal végeztek a vadorzók.

„Az orvvadászat mértékének gyors csökkenése a kormány 2012-ben megkezdett erőfeszítéseinek köszönhető, amelyek a nemzeti parkok és a vadrezervátumok védelmét szolgálják” – húzta alá Balala a rendezvényen, amelynek keretében 26 járművet adtak át a kenyai vadvédelmi szolgálatnak.

Port Elizabeth, 2004. október 19. Dátumozatlan felvétel afrikai elefántok egy csoportjáról, amint szomjukat oltják az Addo Elefánt Nemzeti Parkban. Néhány évtizede az afrikai elefántot a veszélyeztett állatfajok közé sorolták, mára azonban számuk jelentősen megnőtt a vadvédelmi szakemberek tevékenységének köszönhetően. 2004. október 19. és 21. között a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban tartják a dél-afrikai országok állatvédőinek találkozóját. Dél-Afrikában a becslések szerint jelenleg 300 000 elefánt él. (MTI/EPA/JON HRUSA)

A kelet-afrikai állam 2014-ben fogadott el egy vadvédelmi törvényt, amely súlyosbította azok büntetését, akiket orvvadászat, vagy vadon élő védett fajok illegális kereskedelme miatt ítéltek el.

Balala szerint azok az érzékenyítő kampányok is hozzájárultak az orvvadászat visszaszorulásához, amelyekkel az állati termékek, például az elefántcsont elsődleges piacait célozták be.

A kabinettitkár szerint a kenyai kormány elkötelezett az orvvadászat felszámolásának ügye mellett, hogy megóvja az ország természeti örökségét. Mint fogalmazott: „a vadvilág jelenti a gazdaságunk egyik alappillérét, lévén ez a fő erőssége a turisztikai szektorunknak, amely pedig az egyik legfőbb bevételi forrásunk”.

Balala szerint a vadállatok populációira komoly fenyegetést jelent továbbá, hogy az emberi tevékenységek miatt csökkennek a természetes élőhelyeik. Hangsúlyozta: „országként kötelességünk megtalálni az egyensúlyt a gazdasági fejlődés és a vadvilág védelme között, hogy megóvjuk a természeti erőforrásainkat a jövő nemzedékei számára”.