Minilakás kilátással: megérkeztek az ökokapszulák

 

2018 végére a tervek szerint a világ legtöbb pontján elérhetővé válnak az Ökokapszulák. Ezeket a mikrootthonokat pozsonyi tervezőjük már tíz évvel korábban megálmodta, de az első ötven darab csak nemrégiben vált elérhetővé az „ingatlanpiacokon”. A modell gyakorlatilag bárhol elhelyezhető, legyen az egy sziklatető vagy egy szőlőültetvény.

„Kigurult” az első ötven Ökokapszula

Matej Gyárfás, az Ökokapszulát gyártó vállalat képviselője azt követően, hogy az első ötven környezetkímélő, futurisztikus mikrootthon elkészült számolt be arról, hogy egy tíz éves terv vált végre valóra. Bár a kétszemélyes Ökokapszulák egyelőre még csak Európában, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában kaphatók, a megálmodóik remélik, hogy év végére a világ valamennyi pontján állnak majd ilyen lakok.

Egy önfenntartó mikrootthon

A valamivel kisebb, mint öt méter hosszú és kicsivel több mint két méter széles lakókapszula ugyan nem bambusznádból és kenderből készült, mégis zöld otthonnak minősül, mivel a beépített napelemek és szélturbina által képes annyi energiát előállítani, ami a fenntartásához szükséges.

A szélturbina 750 W tiszta energiát termel, míg a napelemek csúcsra járatva 880 W energiát képesek előállítani. Az energiát egy 9 kWh teljesítményű akkumulátorban tárolják. De a mikrootthont külső áramforrásra is rá lehet csatlakoztatni, ha szükséges.

Egy ökokapszula jelenleg 89 ezer dollárba, azaz megközelítőleg 22 millió forintba kerül. A forgalmazók azt ígérik, hogy a következő sorozattal legyártásra kerülő otthonok már olcsóbbak lesznek, de pontos számok még nem hangzottak el.

A letisztult külső és belső mellé mobilitás is társul

A kapszulát könnyű mozgatni is utánfutókkal, de a távolibb vagy extrémebb helyekre, mint  helikopterrel érdemes elszállítani. Teli víztartályokkal együtt is alig nyom valamivel többet mint másfél tonna. A „kapszulalak” leginkább azokat célozza meg, akiknek huzamosabb idegi kell a természet lágy ölén élniük.

A tervezők a lekerekített forma mellett nemcsak a tetszetősség miatt döntöttek, hanem azért is, mert ez teszi a leginkább lehetővé a vízgyűjtését. A minilakás belseje minimalista és letisztult. Az ablakain rengeteg természetes fény képes beáramlani.

A cég honlapján azt olvasható, hogy igény szerint lehet belőle lakókocsi, lakóhajó, szálloda és kutatóállomás is.