Hatvan éve halt meg Kittenberger Kálmán

 

Hatvan éve, 1958. január 4-én halt meg Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, vadász, gyűjtő, a magyar vadászirodalom klasszikusa.

A felvidéki Léván (ma: Levice, Szlovákia) 1881. október 10-én született. Szegény sorsú iparoscsalád nyolcadik gyermeke volt. Már kiskorában rajongott a természetért, különösen a madárvilág vonzotta. Elvégezte a helyi tanítóképzőt, ahol a természetrajz tanára megtanította a madarak kitömésére, az ő ajánlására kapott később segédpreparátori állást a Nemzeti Múzeumban, miközben a tanárképző főiskolát is látogatta. Önképzéssel szerzett tudást a trópusok élővilágáról, megismerkedett kora jelentős szakembereivel, többek közt Herman Ottóval és Bíró Lajossal. Családjának nem volt pénze taníttatására, fizetéséből a megélhetésre sem futotta, ezért néha már az öngyilkosság gondolatát fontolgatta.

Nagymaros, 1956. június 29. Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, állattani gyűjtő, író, 1881. október 10-én született Léván. Meghalt 1958. január 4-én Nagymaroson. A képen: Kittenberger Kálmán nagymarosi otthonában.  MTI Fotó: Bartal Ferenc

Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, állattani gyűjtő, író (MTI-fotó: Bartal Ferenc)

Helyzete 1902-ben fordult jobbra, amikor – főiskolai tanulmányait be sem fejezve – a brassói havasok szomszédságában fekvő Tatrangon vállalt tanítói állást. Megszerette ezt a helyet, ahol szenvedélyének, a vadászatnak is hódolhatott, mégis csak néhány hónapot töltött itt, valóra vált ugyanis nagy álma: preparátorként részt vehetett Damaszkin Arzén bácskai földbirtokos afrikai vadászatán. Az utazás költségét neki kellett előteremtenie, amiben segítségére volt a Nemzeti Múzeum, melytől szabadságot és egyévi fizetést kapott, cserébe vállalta, hogy gyűjtést végez az intézmény állattára számára.

Nagymaros, 1956. június 29. Kittenberger Kálmán író, vadgyűjtő és oroszlánvadász nagymarosi otthonában. Nem rég adta közre a "Kilimandzsárótól Nagymarosig" című munkáját. MTI Fotó: Bartal Ferenc

Az  író, vadgyűjtő és oroszlánvadász nagymarosi otthonában 1956-ban, a Kilimandzsárótól Nagymarosig című könyvének megjelenésekor (MTI-fotó: Bartal Ferenc)

Az expedíció 1903 elején érkezett Kelet-Afrikába, Mombasa kikötőjébe, de Damaszkin hamarosan hazautazott, magára hagyva a maláriás lázrohamoktól szenvedő Kittenbergert, aki egy német orvos gondos kezelésének köszönhetően gyógyult fel. Ezután vadállatok befogásából tartotta fenn magát a mai Kenya, Uganda, Tanzánia területén, és a megállapodásnak megfelelően sokáig a múzeum részére is feladta a madarakkal, hüllőkkel, emlősökkel teli ládákat. Egy idő után ráunt, hogy fizetségül egy fillért sem kap, az itthoni reklamációra válaszul mérgében jobb keze középső ujját küldte haza, amelyet 1904-ben egy oroszlán harapott le vadászat közben. (A formalinban őrzött ujj ma is megvan.) A megsebesített vadállat majdnem végzett vele, de három hónap alatt meggyógyult, és folytatta munkáját. A Kilimandzsáró vidékén azokat a területeket járta be, ahol másfél évtizeddel korábban Teleki Sámuel járt.

Budapest, 2004. június 15. Kittenberger Kálmán Afrika-kutató sátra a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, ahol június 16-án nyílik meg a Fekete földrész vadászai című időszaki kiállítás.  MTI Fotó: Sándor Katalin

Kittenberger Kálmán Afrika-kutató sátra a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban egy 2004-es időszaki kiállításon (MTI-fotó: Sándor Katalin)

1906-ban hazajött néhány hónapra, de az év végén már a Vörös-tenger délkeleti csücskében és az igen veszélyes, szinte még teljesen feltáratlan, könyveiben holdbéli tájként jellemzett Danakil-mélyföldön, Abesszíniában (ma: Etiópia-Eritrea) gyűjtött, kutatott. Katonai behívója miatt hazajött, de az egyéves szolgálat után ismét a fekete földrészre utazott. 1908 és 1912 között bejárta a Viktória-tó környékét, innen a budapesti állatkert részére nagy élőállat-gyűjteménnyel tért haza. A világháborút megelőző két esztendőben – negyedik afrikai útján – Ugandában és Belga Kongóban gyűjtött és vadászott, sok dokumentumértékű fényképfelvételt is készített. Saját beszámolója szerint ekkor már kiváló fegyverei és jól képzett bennszülött kísérői voltak.

Nagymaros, 1956. június 29. Kittenberger Kálmán író, vadgyűjtő és oroszlánvadász nagymarosi otthonában. Nem rég adta közre a Kilimandzsárótól Nagymarosig című munkáját. MTI Fotó: Bartal Ferenc

Kittenberger Kálmán nagymarosi otthonában (MTI-fotó: Bartal Ferenc)

Az első világháború kitörésekor Ugandában vadászott, egy ellenséges ország polgáraként ott tartóztatták le a britek, felszerelését és gyűjteményét elkobozták, őt Indiába internálták. A hadifogságból 1919 végén szabadult, hazatérve Nagymaroson telepedett le, majd megnősült, Afrikában szerencsétlenül járt vadásztársa húgát vette feleségül. 1920-ban a Nimród Vadászújság felelős szerkesztője, 1929-ben kiadótulajdonosa lett. 1925-26-ban ismét Ugandában, az ottani őserdőkben gyűjtött és vadászott, végül 1928-29-ben, utolsó afrikai útján is Uganda nyugati vidékén a nagyvadak és madarak életét tanulmányozta az ugyancsak szenvedélyes vadász Horthy Jenő – a kormányzó öccse – segítségével és társaságában. Akkor készített fekete-fehér mozgófilmjét a Nemzeti Filmarchívum őrzi.

Kittenberger Kálmán hat alkalommal, összesen 16 évet töltött Afrikában, s több mint 60 ezer példányból álló anyaggal gazdagította a Magyar Nemzeti Múzeum állattani gyűjteményeit. Gyűjtése mintegy 300 új állatfajt tartalmazott, közülük csaknem negyvenet róla neveztek el. Afrikai éveiről fordulatokban bővelkedő, olvasmányos könyveiben emlékezett meg: Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában (1927), A megváltozott Afrika (1930), Kelet-Afrika vadonjaiban (1955), A Kilimandzsárótól Nagymarosig (1956), Vadászkalandok Afrikában (1957), Utolsó afrikai vadászatom (1971). Írásaiban a vadászati szakszempontok mellett különös figyelmet szentelt a természeti közeg, az afrikai népek életmódjának, szokásainak és társadalmának részletes ismertetésére is.

Nagymaros, 1956. június 29. Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, író, vadgyűjtő és oroszlánvadász nagymarosi otthonában. Az író nemrég adta közre a Kilimandzsárótól Nagymarosig című munkáját. MTI Fotó: Bartal Ferenc

Kittenberger nagymarosi otthonában, 1956. június 29-én (MTI-fotó: Bartal Ferenc)

1930-ban sikertelenül pályázott a fővárosi állatkert igazgatói állására. A második világháború után, 1946–48 között újra megjelenhetett a Nimród, aztán átmenetileg megszüntették. Állatkerti állásából elbocsátották, nyugdíjigényét elutasították, még vadászfegyvereitől is megfosztották. 1948 és 1953 között teljes „szilenciumot” kapott, utána is csak csonkítva, cenzúrázva jelenhettek meg könyvei. Még megérte a Nemzeti Múzeum 1956-os tűzvészét, amelyben az általa gyűjtött anyag zöme elpusztult, de megmaradt az igen értékes rovargyűjtemény. 1956 után rehabilitálták, több könyve is megjelenhetett, de fő hivatásának tartott munkájához, a Nimród szerkesztőségébe már nem tért vissza. Egészségi állapota fokozatosan romlott, halálát agyvérzés okozta 1958. január 4-én.

Budapest, 1958. január 8. Dr. Balassa Gyula, az Országos Erdészeti Főigazgatóság helyettes vezetője búcsúbeszédet mond Kittenberger Kálmán neves Afrika-kutató búcsúztatásán a Farkasréti temetőben. Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában, A megváltozott Afrika, Kelet-Afrika vadonjaiban, A Kilimandzsárótól Nagymarosig című könyvek szerzőjének fejfájára bronzból készült oroszlándomborművet állítottak az emlékezők. MTI Fotó: Pálfai Gábor

Balassa Gyula, az Országos Erdészeti Főigazgatóság helyettes vezetője búcsúbeszédet mond Kittenberger Kálmán, a neves Afrika-kutató búcsúztatásán a Farkasréti temetőben 1958. január 8-án. Fejfájára bronzból készült oroszlándomborművet állítottak az emlékezők (MTI-fotó: Pálfai Gábor)

 

Kittenberger Kálmán az egyik legnagyobb Afrika-kutató volt; senki sem rendelkezett olyan átfogó ismeretekkel Afrika állatvilágáról, mint ő, és vadászként is a legnagyobbak közé tartozott. Nevét viseli az ország első vidéki állatkertje, a Veszprémi Növény- és Vadaspark, amely előtt mellszobra áll, akárcsak Nagymaroson. Életrajzát barátja, Fekete István írta meg (1962).