Küldetésmegszakítási tesztet végzett a NASA az Orion űrkapszulán

 

Küldetésmegszakítási tesztet végzett kedden az amerikai űrkutatási hivatal az Orion űrkapszulán, amelyet arra terveztek, hogy űrhajósokat szállítson a Holdra.

A kapszula üres volt a próba során, amely a közlemény szerint sikeresen zajlott a Cape Canaveral-i űrközpontban. A kapszula a kilövést követően a terveknek megfelelően az Atlanti-óceánba csapódott óránként 480 kilométeres sebességgel, a NASA ugyanis a háromperces teszt során nem használt ejtőernyőket.

Mark Kirasich programmenedzser szerint néhány hónapig eltart, amíg minden adatot összegyűjtenek az eszköz több ezer szenzorából. A NASA azt tervezi, hogy 2024-re ismét embert küld a Holdra az egyelőre fejlesztés alatt álló SLS-en (Space Launch System), minden idők legnagyobb hordozórakétáján.

A keddi teszttel „egy igazán nagy lépést tett meg a csapat” – fogalmazott Kirasich. Ez volt az Orion második küldetésmegszakítási tesztje. Ezt óránként több mint 1300 kilométeres sebességgel végezték, míg az első kísérletet alacsonyabban és lassabban hajották végre még 2010-ben Új-Mexikóban.

Októberben a küldetésmegszakítási rendszer két űrhajós életét mentette meg egy orosz hordozórakétán. Decemberben újra felbocsátották őket, ezúttal eljutottak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ahol jelenleg is dolgoznak.

„Utoljára 35 évvel korábban fordult elő, hogy valakinek a Földön használnia kellett a küldetésmegszakítási rendszert. Az eset határozottan jó üzenet volt mindannyiunk számára, hogy hé, ez komoly dolog. Nem lehet azt mondani, hogy oké, úgysem fog megtörténni. Készen kell állnunk” – mondta Randy Bresnik asztronauta.