Ötven éve begyűjtött kőzetmintákat vizsgál a NASA

 

A több ezer kőzetet és talajmintát az Apollo-program keretében gyűjtötték be még ötven éve, azóta azonban most először vizsgálják majd meg őket.

A mintákat a houstoni Johnson Űrközpontban készítik elő, hogy átadják tanulmányozásra egy kilencfős amerikai kutatócsoportnak – olvasható a brit The Independent hírei közt.

A kőzeteket, melyeket 1969 és 1972 között hoztak haza az űrhajósok, jövőre fogják elemezni.

Júliusban lesz pontosan ötven éve, hogy az Apollo-program első űrhajósai, Neil Armstrong és Edwin Aldrin  a Holdon landoltak, Ryan Zeigler kurátor szerint azonban az egybeesés pusztán a véletlen műve.

A vizsgálathoz a csaknem négyszáz kilogramm Holdról származó kőzetet szétválogatják, és a legjobb darabokat elemzésre küldik majd a kutatócsoporthoz.

A houstoni labor munkatársai most azon dolgoznak, hogy lehet a kőzeteket úgy megtisztítani, hogy semmilyen kár ne keletkezzen bennük.

Néhány talaj- és kőzetminta még egyáltalán nem érintkezett a Föld légkörével,

ugyanis még a Holdon vákuumos lezárásra kerültek, majd lefagyasztva vagy héliumban hozták a Földre, és azóta elzárva tartották őket.

Zeigler elmondta, hogy a tudomány eszközei rengeteget fejlődtek az elmúlt ötven évben, ezért most sokkal alaposabb vizsgálatokat lehet majd végezni.

A teljes Apollo-program keretében hazahozott minták száma eléri a százezret.

Bár az utóbbi évtizedekben a figyelem a Hold felfedezése helyett inkább a Mars kutatására irányult,

a NASA terve, hogy 2024-ben ismét embert juttasson a Holdra.