Élet a Földön kívül?

 

A sziklás, Föld-szerű bolygók, amelyek a legközelebbi csillagok körül keringenek, a kedvezőtlennek tűnő körülmények ellenére alkalmasak lehetnek az élet kifejlődésére.

A nagy erősségű sugárzás a csillagok körül, amelyek a Föld fiatal verziójához hasonlítanak, nem szab feltétlenül gátat az élet kialakulásának – olvasható a Science Daily tudományos magazinban.

Amikor a sziklás, Föld-szerű bolygókat felfedezték, amelyek a lakható zónán belül a legközelebbi csillagok körül keringenek, hatalmas volt a lelkesedés. Mindaddig a remény, hogy életre utaló jeleket találjanak, igen alacsony volt a magas sugárzás miatt, amely a felszínt éri.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A Cornell Egyetem csillagászai szerint a Proxima b bolygót, amely 42,2 fényévre fekszik 250-szer nagyobb röntgensugárzás éri, mint a Földet, illetve az ultraibolya sugárzás is óriási mértékű. Akkor vajon hogy lennének képesek ezt elviselni az élőlények? Az élet már átvészelt ilyen jellegű heves sugárzást, és a bizonyíték erre mi magunk vagyunk – nyilatkozta a kutatásban részt vevő Lisa Kaltenegger egyetemi docens, a Cornell’s Carl Sagan Intézet igazgatója és Jack O’Malley-James, a kutatás egyik munkatársa.

Minden élőlény, amely ma a Földön megtalálható azokból az élő szervezetekből fejlődött ki, amelyek egy annál is erősebb UV-sugárzást vészeltek át, mint ami a Proxima b és a többi exobolygó esetén jelen van.

A kutatók, akik a négy legközelebbi bolygó felszínét modellezték, arra jutottak, hogy ezek nagy valószínűséggel alkalmasak az életre. Sőt, akár jelen pillanatban is folyamatban lehet felszínükön az élet kialakulása.

Ezek a bolygók kis vörös törpék körül keringenek, amelyek a Nappal ellentétben gyakorta kitörnek, így nagy energiájú UV-sugárzást gyakorolnak a bolygókra. Bár azt nem tudni pontosan, milyen állapotok uralkodnak a bolygók felszínén, az megállapítható, hogy a kitörések biológiailag jelentős károkat okozhatnak a légkörben. A nagy erősségű sugárzás hatására a biológiai molekulák, mint nukleinsavak mutálódnak vagy akár le is állhat a működésük.

A kutatók számos légköri összetételt megvizsgáltak, kezdve a Földéhez hasonlóval egészen az oxigénhiányos légkörig. A kutatás alapján, ahogy a légkör vékonyodik, és az ózonszint csökken, több UV-sugárzás éri el a felszínt. Ezeket a modelleket összehasonlították a Földdel, egészen a négymillió évvel ezelőtti állapotokat vizsgálva napjainkig.

Habár a tanulmányozott bolygókat magasabb UV-sugárzás éri, mint amit a Nap jelenleg kibocsát, annál azonban jelentősen alacsonyabb, mint ami a Földet érte 3,9 billió évvel ezelőtt.