Másodjára járt napközelben a Parker-szonda

 

A NASA Parker Napszondája április 4-én járt másodszor napközelben, amikor a Nap fotoszféráját 15 millió kilométerre közelítette meg, és egy óra alatt mintegy 343 ezer kilométert tett meg – olvasható a NASA honlapján.

A Parker Solar Probe misszió csapata négy órán keresztül figyelte az űrhajó állapotát az úgynevezett Mélyűr Hálózaton keresztül. A szakértők megállapították, hogy az eszköz jól működik, de mivel a szonda jelen helyzetében a rádiókapcsolat április 10-ig szünetel, a perihelionba való merülés során gyűjtött adatokat csak ezt követően tudják feldolgozni és elemezni. A tudósok remélik, hogy a mostani, történelminek számító küldetés során évtizedes kérdésekre kaphatnak választ a Nappal és a napkoronával kapcsolatban.

A tervek szerint a Parker-szonda következő, vagyis harmadik napközelsége szeptember 1-jén valósul meg, hasonló távolságra a Naptól.

A NASA Parker űrszondája (Parker Solar Probe vagy Parker Napszonda) 2018. augusztus 12-i felbocsátása után két és fél hónappal űrtörténelmi rekordot állított fel: október 29-én megdöntötte a napközelség 43 millió kilométeres rekordját, amelyet még 1976 áprilisában állított fel a német-amerikai Helios-2 űrszonda. A szondát és műszereit speciális hővédő pajzs óvja a nagy napközelségek idején a Naptól.

A címlapfotó illusztráció.