Kigördült a Jade Nyúl 2 a kínai űrszondából

 

A Jade Nyúl 2 elnevezésű holdjáró elhagyta a Csang'o-4 kínai űrszondát, amely csütörtökön, elsőként az űrkutatás történetében, a Hold túlsó oldalán landolt.

A Kínából december 8-án útnak indított űrszonda, amely egy leszállóegységből és egy holdjáróból áll, a júniusban pályára állított Csüecsiao (Szarka-híd) műhold segítségével tartja a kapcsolatot a Földdel. A Csang’o-4 csütörtökön hajnalban a Hold túlsó oldalán, a 10 kilométer magas hegyekkel övezett, Tódor Kármán magyar-amerikai fizikus, repülőmérnök nevét viselő Von Kármán-kráterben landolt.

A kínai állami média pénteken hajnalban tájékoztatott arról, hogy csütörtök este a Jade Nyúl 2 kigördült a Hold felszínére a leszállóegységből, amely erről képeket is küldött a Földre a műhold közvetítésével.

(Fotó: EPA/China National Space Administration CNSA)

A rover a Hold felszínét kutatja, és számos kísérletet is végez majd. A tervezett kísérletek között szerepel a Holdon tapasztalható sugárzás mérése a Lunar Lander Neutron Dosimetry (LND) elnevezésű eszközzel, amelyet egy német kutatócsoport fejlesztett ki. A Csang’o-4 magokat is vitt magával, hogy a Hold felszínén, zárt környezetben zöldségtermesztéssel kísérletezzen.

A kínai holdkutatási program nemzetközi együttműködésben valósul meg. A misszió négy tudományos programjának műszereit holland, német, svéd és szaúd-arábiai kutatók fejlesztették.