Több aszteroida is elszáguld a hétvégén a Föld mellett

 

A NASA közleménye szerint szombaton három aszteroida is elhalad bolygónk mellett. Biztonságos távolságban közelítik meg a Földet. A legnagyobb objektum mintegy harminc méter átmérőjű.

Az előrejelzések szerint az első objektum, a 2018 VS1 magyar idő szerint délután 3 óra körül jár majd a legközelebb a Földhöz. Az aszteroida legutóbb öt éve közelítette meg planétánkat. Most több mint egymillió kilométerre halad el a bolygó mellett. Ez a Föld–Hold távolság 3,62-szorosának felel meg.

 

A 2018 VS1 után mintegy negyedórával érkezik a 30 méter körüli 2018 VR1. A NASA tudósai úgy vélik, hogy most először és utoljára közelíti meg a Földet.

Végül este fél 8 előtt húz el mellettünk a 7 és 17 méter közötti nagyságúra becsült 2018 VX1. Ez az objektum bár jóval kisebb, mint a másik két égitest, viszont igen közel, nagyjából 381 ezer kilométerre halad majd el a Föld mellett. Ez csillagászati szempontból rendkívül kis távolságnak tekinthető, így érthető, hogy az aszteroida felkeltette az amerikai űrhivatal szakembereinek érdeklődését.

A földközeli objektumok azok az égitestek, amelyeknek pályáján van olyan pont, amely legalább 194 millió kilométerre fekszik tőlünk. A földközeli objektumok közé tartoznak az úgynevezett potenciálisan veszélyes objektumok, amelyek 7,5 millió kilométernél közelebb haladnak el, és kellően nagyok ahhoz, hogy feltételezett becsapódásukkal kárt okozzanak.

A címlapfotó illusztráció.