A SpaceX segítségével végezhet kutatásokat a Holdon egy japán cég

 

A SpaceX egy leszállóegységet és egy holdjárót visz a Holdra Falcon 9-es rakétáján. A tervek szerint az eszközök 2020-ban kerülnek Hold körüli pályára. A landolási kísérletre azonban 2021 közepéig várni kell majd.

Hakamada Takesi, az ispace vezetője elmondta, hogy cége és a SpaceX egyetért abban, hogy egyszer majd lehetővé válik az emberek számára az űrbéli élet. Az ispace reméli, hogy a jövőben kormányoknak és magánügyfeleknek kínálhat szolgáltatásokat.

 

Gwynne Shotwell, az SpaceX elnöke kifejtette: a vállalkozás büszke arra, hogy a japánok őket választották ki első Hold-missziójukra. Az ispace arról nem közölt adatokat, milyen költségei lesznek a Hold-missziónak. Hakamada szerint azonban a cég már csaknem 95 millió dollárt gyűjtött össze befektetőktől.

Ahogy arról a hirado.hu is beszámolt, a SpaceX vezetője, Elon Musk egy hete jelentette be, hogy Mezava Juszaku japán milliárdos lesz a 2023-ra tervezett, ötnapos Hold körüli utazásuk első magánügyfele.

A címlapfotó illusztráció.