A SpaceX leszerződött az első űrturistával

 

A SpaceX amerikai űripari vállalkozás szerződést írt alá első magánügyfelével egy Hold körüli utazásról. Azonban évekbe telhet mire az utazás megvalósul, mivel a szállítójárművet, a Big Falcon Rocket nevű szuperrakétát még fejlesztik.

A társaság azt nem közölte a Twitter-üzenetben, hogy ki fizetett be először a Hold körüli utazásra. Elon Musk cégfőnök azonban egy, az utas kiléte iránt érdeklődő hozzászólásra egy japán zászlóval válaszolt a közösségi oldalon, így feltehetően japán nemzetiségű az a személy, akit a SpaceX elvisz egy Hold körüli utazásra.

Eddig összesen 24 ember járt a Holdnál. Az utolsó, 1972-es NASA-misszió, az Apollo–17 óta senki sem utazott oda.

Sokan ebből arra következtettek, hogy az első utas Enomoto Daiszuke 47 éves japán üzletember lehet, aki korábban közölte, hogy az első ázsiai űrturista szeretne lenni, és e célból már kiképzésen is részt vett a Moszkva melletti Csillagvárosban.

 

A SpaceX 2017 elején jelentette be, hogy 2018-ban két utast visz Hold körüli utazásra Falcon Heavy rakétájával, ez a turistaút azonban meghiúsult.

A minden korábbi rakétánál nagyobb teljesítményű Big Falcon Rocket a tervek szerint egyesíti magában a rakétát és az űrhajót, így fennakadások nélkül teljesíteni tudja majd az űrbeli kirándulást utasával.

A címlapfotó illusztráció.