Elveszettnek hitt aszteroida halad el a Föld mellett

 

Az aszteroidát 2010 novemberének végén észlelték először a csillagászok, majd december elején szem elől tévesztették. Így nem tudták akkor meghatározni a pontos pályáját, ezért is lepődtek meg nemrégiben újbóli feltűnése miatt.

Az aszteroida május 8-án került ismét a csillagászok látóterébe. Ideiglenesen új kódnevet is kapott, de miután a tudósok elemezték az adatait, rájöttek, hogy a nyolc éve „eltűnt” 2010 WC9 jelű objektum tart felénk.

A 60–130 méter közötti nagyságúnak becsült szikla nagyjából a Föld–Hold-távolság felére közelíti meg bolygónkat. Hasonló méretű objektum korábban még nem haladt el ilyen közel hozzánk. A csillagászok azonban megnyugtatnak mindenkit: az aszteroida nem jelent ránk ettől függetlenül veszélyt.

Az objektum magyar idő szerint kedden éjfél után öt perccel kerül legközelebb planétánkhoz: óránként több mint 46 ezer kilométeres sebességgel húz majd el a Föld mellett. Szabad szemmel nem lesz látható, de amatőr teleszkópokkal meg lehet majd figyelni.

A szakértők elmondták, hogy bár az aszteroida nem számít nagynak, de amennyiben a pályája keresztezné a Föld útját, és a légkörbe csapódna, a 2013-ban az oroszországi Cseljabinszk felett felrobbant meteornál is nagyobb károkat okozna.