Ismeretlen mikroorganizmust azonosítottak az űrben

 

Az organizmus azonosítása a jövőben megkönnyítheti az idegen létformák utáni kutatást is. De elősegítheti az űrállomáson szolgáló asztronauták kezelését is.

Előrelépést hozhat a mostani felfedezés

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén a feltételezések szerint sok milliárd mikroorganizmus élhet. A NASA már több éve dolgozik azon, hogy ezeket a baktériumokat helyben, azaz az ISS fedélzetén is azonosítani lehessen. Mindez számos előnnyel járna. Az űrhajósok gyógyítása mellett a tudósok megfigyelhetnék, hogy egyes organizmusok miként viselkednek az antigravitációs térben, sőt a földön kívüli életformák kutatását is elősegíthetnék a további felfedezések.

Potyautasok a fedélzeten

Az űrhajósoknak és mikrobiológusoknak most első alkalommal sikerült mikrobákat beazonosítani az űrállomás fedélzetén. A kutatás az amerikai űrügynökség Genes in Space–3 projektjének keretén belül valósult meg. Azonban el kell szomorítani mindazokat, akik abban reménykedtek a hír hallatán, hogy idegen létformát azonosítottak be. A mikroba földi eredetű, az űrhajósok vitték fel magukkal a világűrbe. A mikroszkopikus betolakodó igazi túlélőnek számít, mivel az űrbeli vákuumhoz is képes volt alkalmazkodni.

Korábban a mintákat csak úgy tudták azonosítani, ha azokat visszaküldték a Földre. Ezek általában gombák voltak vagy olyan biológiai anyagok, amik a vízvezetékcsövek eltömődésekor gyűltek össze. Bár a NASA nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy senki ne hurcoljon biológiai szennyeződéseket az űrállomásra, a legalaposabb munka mellett is szinte elkerülhetetlen.

Kétlépcsős folyamat segít az azonosításban

Először a NASA biokémikusa, Peggy Whitson összegyűjtötte a mintákat, majd úgynevezett PCR technikával megsokszorozta a talált DNS-t. A második lépést az úgynevezett szekvenálás, valamint a mikrobák azonosítása jelentette. Ezen eljárás továbbfejlesztésével a jövőben lehetővé válik, hogy már az ISS fedélzetén kiderüljön, hogy a begyűjtött minta földi vagy idegen eredetű-e.