Kozmikus „nagyítón” át figyeltek meg egy távoli óriásgalaxist

 

Egyfajta kozmikus nagyítóhatásnak köszönhetően sikerült megismerni egy hatmilliárd fényévre lévő gigantikus galaxis szerkezetét svájci kutatóknak.

Az ilyen galaxisoknak a nagy távolság miatt eddig felderítetlen volt a szerkezetük. A Hubble űrteleszkóp azonban már 10 éve lehetővé teszi a szakértőknek, hogy az univerzum mélyére lássanak és 6-7 milliárd fényévnyi távolságra lévő csillagrendszereket figyeljenek meg. Ott olyan gigantikus galaxisok lehetnek, amelyek ezerszer nagyobbak, mint a Tejútrendszer. Úgy tűnik, hogy ezek átmérője átlagosan több mint 3000 fényévnyi is lehet. Eddig nehézségekbe ütközött ezen galaxisok részleteinek megismerése, ezért a csillagászok főként szimulációkra támaszkodtak, mint ahogyan a Zürichi Egyetem szakértői is. Ezúttal azonban a Genfi Egyetem tudósaival és más külföldi kutatókkal közös munkájuk során megfigyelésekkel nyertek bizonyítékot elméleteikhez.

Az Európai Déli Obszervatórium, az ESO által közreadott, nagy látószögű felvétel a Tejútról, amelyen a VISTA (Visible and Infrared Survey Telescope for Astronomy) infravörös teleszkóppal a galaxis közepéről készített mozaikkép kiterjedése látható a vörös négyszögben. A kép a Tejútrendszer központi kidudorodásáról készített felvételek sokaságából áll össze, amelyeken a galaxis középső részének az eddigieknél jóval több csillaga tanulmányozható (Fotó: MTI/EPA/ESO/Nick Risinger)

Az Európai Déli Obszervatórium, az ESO által közreadott, nagy látószögű felvétel a Tejútról, amelyen a VISTA (Visible and Infrared Survey Telescope for Astronomy) infravörös teleszkóppal a galaxis közepéről készített mozaikkép kiterjedése látható a vörös négyszögben. A kép a Tejútrendszer központi kidudorodásáról készített felvételek sokaságából áll össze, amelyeken a galaxis középső részének az eddigieknél jóval több csillaga tanulmányozható (Fotó: MTI/EPA/ESO/Nick Risinger)

Egyfajta kozmikus nagyítóhatást, az úgynevezett gravitációs lencsehatást használták a csillagászok: a nagy tömegű kozmikus objektumok gravitációs mezeje meghajlítja a fényt, például a mögöttük lévő galaxis fényét. A gravitációs mező úgy hat, mint egy lencse és megváltoztatja a mögötte lévő objektum kiterjedési irányát. Egy ilyen gravitációs lencsén át teleszkóppal szemlélve a kutatók az óriásgalaxist többszörözve, széttöredezve és felnagyítva látták. A hosszúkás felvételek úgy néznek ki, mintha kozmikus kígyók lennének – írják a tudósok a Nature Astronomy című szaklapban.

„A lencse által felnagyított képek sokkal pontosabbak és világosabbak. Százszor kisebb részleteket tudunk felismerni és öt különböző felbontást összehasonlítani a gigantikus csillaghalmazok szerkezetének és méretének meghatározásához” – mondta Daniel Schaerer, a Genfi Egyetem munkatársa. Az eredmények szerint a csillaghalmazok nem teljesen akkorák és akkora tömegűek, mint ahogyan a Hubble felvételeiből következtetni lehetne. A megfigyelt óriásgalaxis ráadásul nem egyetlen gigantikus csillaghalmazból áll, hanem több kisebből tevődik össze.

„A gigantikus halmazok ilyen távoli galaxisokban nyilvánvalóan egészen speciális körülmények között fejlődnek ki. Az, hogy ennél a galaxisnál nem így történt, a nagy megfigyelési távolság miatt eddig egyáltalán nem volt bizonyítható” – idézi Valentina Tamburellót, a tanulmány vezetőjét a Zürichi Egyetem közleménye.