Neander-völgyi emberek nyomait tárták fel Franciaországban

 

A Neander-völgyi ember életéről szolgálnak információval azok a nyolcvanezer éves lábnyomok, amelyeket Franciaországban tártak fel.

A Neander-völgyiek feltehetőleg csoportokban éltek, ám csoportjaik méretéről és összetételéről keveset lehet megtudni a tárgyi leletek és fosszíliák alapján. Az északnyugat-franciaországi Le Rozel községben lévő régészeti lelőhelyen feltárt 257 lábnyom azonban értékes információkkal szolgál a terület prehisztorikus lakóinak társadalmi szerkezetéről – számolt be róla a The Guardian című brit lap.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Komka Péter)

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Komka Péter)

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában publikált tanulmány szerint a lábnyomok egy 10–13 fős csoportról árulkodnak, amelyet döntően gyerekek és serdülők, valamint néhány nagyon magas, a lábnyomok alapján akár a 190 centimétert is elérő, feltehetőleg felnőtt férfi alkotott.

Jérémy Duveau, a francia Nemzeti Természettudományi Múzeum doktorandusza szerint pillanatfelvétel készült a múltról, mikor az iszapos talajban hátrahagyott lábnyomokat a széllel érkező homok hirtelen konzerválta. Akkor a térség egy dűnerendszer része volt.

A régészeti helyszínt még az 1960-as években fedezte fel egy amatőr régész, ám az éves ásatási munkálatok csupán 2012-ben kezdődtek meg a francia kormány támogatásával, miután kiderült, hogy a területre komoly fenyegetést jelent a széllel és a tengerjárással összefüggő erózió.

Több, mint 250 lábnyomot azonosítottak

A szakemberek első körben több tíz méternyi homokot távolítottak el a felszínről, hogy eljussanak az értékes rétegekig, ahol aztán 257 lábnyomot azonosítottak 2012 és 2017 között, majd később még több százat. A sérülékeny ősi lábnyomokat lefotózták, és háromdimenziós eljárással lenyomatot készítettek róluk.

A kutatók bőséges régészeti anyag, köztük húsfeldolgozásra és kőeszközök készítésére utaló leletek között tárták fel a láb nyomokat. A leletek olyan korszakból származnak, amikor kizárólag a Neander-völgyiek lakták a mai Nyugat-Európa területét.

Duveau ugyanakkor rámutatott, igaz, hogy a lábnyomok pillanatképet mutatnak a múltból, de ez egyben a gyengéjük is. Némi betekintést kapunk a csoport összetételébe, de az is lehet, hogy csupán néhány olyan tagjának nyomait látjuk, akik egy időben épp egy helyen tartózkodtak.

Duveau szerint kérdéses, hogy azért van-e olyan kevés felnőtt lábnyom, mert a Neander-völgyiek fiatalon haltak, vagy mert a csoportnak akkor épp a fiatal tagjai tartózkodtak egy helyen és a felnőttek máshol voltak.

A most bejelentett leleteket megelőzően mindössze kilenc Neander-völgyi embertől származó lábnyomot tartottak számon a világon: Görögországban, Romániában, Gibraltáron és Franciaországban.