Ismeretlen közös ősből fejlődhetett a gyenyiszovai és a modern ember

 

A gyenyiszovai ember ujja jobban hasonlított a modern emberéhez, mint a Neander-völgyi emberéhez – állapította meg egy francia, kanadai és orosz kutatókból álló csoport.

Korábbi kutatások arra mutattak rá, hogy mintegy 800 ezer évvel ezelőtt a Neander-völgyi és a modern ember egy ismeretlen közös ősből fejlődött ki. Majd nagyjából 400 ezer éve újabb kettéválás következett be, amikor a gyenyiszovai ember csoportja kivált a Neander-völgyi ember csoportjából. Ez a csoport ezután Ázsiába vándorolt, míg a Neander-völgyi ember nagyrészt Európában maradt.

A gyenyiszovai ember létezése 2010-ig ismeretlen volt. Az Altáj-hegységben fekvő Gyenyiszova melletti barlangban talált ujjperc alapján azonosították az új hominidát. Azóta csak kevés gyenyiszovai fosszíliát találtak a kutatók: egy állkapocscsontot, három zápfogat és egy ujjhegyet.

Megállapították, hogy a gyenyiszovai ujj meglehetősen hasonlított a modern emberére, sokkal inkább, mint a Neander-völgyi ember ujjára. Az eredmény meglepte a kutatókat, mivel a gyenyiszovai ember sokkal közelebbi rokonságban állt a Neander-völgyivel.

A tudósok azonban hangsúlyozták, a felfedezés nem jelenti azt, hogy a gyenyiszovai ember általánosságban is jobban hasonlított a modern emberre. Arra viszont utal a felfedezés, hogy a gyenyiszovai ember fejlődése során hasonló módon használta a kezeit, mint a modern ember.