Hártyás szárnyú dinoszauruszfajt fedeztek föl Kínában

 

Százhatvanhárommillió éve élt dinoszaurusz megkövesedett maradványát találták meg Kínában a paleontológusok. Az apró ragadozó mindössze akkora volt, mint egy szarka, és háromszáz grammot nyomott.

Az Ambopteryx longibrachium különlegessége, hogy denevérszerű hártyás szárnyai voltak, ami egyedülálló a ragadozó theropoda dinoszauruszok között. Ez azt jelenti, hogy amikor ezek az őshüllők kísérletezni kezdtek a repüléssel, még többféle szárnyfelépítés létezett – olvasható a brit Independent napilapban.

A lelet teljesen megváltoztatja az eddigi, dinoszauruszok evolúciójáról alkotott elképzelést

– nyilatkozta a kutatás vezetője, Wang Min a Kínai Tudományos Akadémiától.

Az eddig talált leletek alapján úgy képzeltük, a dinoszauruszok szárnyát tollak borították, de ezzel az új felfedezéssel jobban megérthetjük a repülés eredetét – tette hozzá.

Az apró állat legtöbb idejét valószínűleg a fákon vagy a fák között repkedve töltötte

– derül ki a tanulmányból, melyet a Nature tudományos magazinban publikáltak.

Ugyanabban az időszakban élt, mint a tollal fedett társai, vagyis a késő jura korban (161,2–145,5 millió évvel ezelőtt) a mai Liaoning tartomány területén, Kína északkeleti részén.

A Scansoriopterygidae a maniraptora dinoszauruszok egyik családja, egyedei famászók voltak, és hosszú mellső végtagjaik és ujjaik voltak.

Az állat megkövesedett gyomormaradványaiban emésztetlen csontokat találtak, amiből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy ragadozó életmódot folytatott.

Wang szerint ebben az időszakban tíz dinoszauruszfajból legalább nyolc tollas szárnyakkal rendelkezett, és csak kettő hártyás szárnyakkal.

A tollas szárnyú fajok azonban úgy tűnik, jobban megállták a helyüket az evolúcióban, ugyanis a mai madárvilág belőlük fejlődött ki.