Mithras-szentéllyel bővült az Aquincumi Múzeum

 

A bikaölő istenség egykori szentélyének romjai fölé emelt új kiállítóhelyet adtak át az Aquincumi Múzeum régészeti parkjában csütörtökön Budapesten.

Láng Orsolya, a múzeum igazgatója hangsúlyozta: a részlegesen rekonstruált Symphorus Mithraeum az ókori római település vallási életének egy titokzatos kultuszát mutatja be élményszerűségre törekedve.

A szentélyt 1941-ben tárták fel, ám az itt talált kivételes leletegyüttes darabjai, köztük a bikaölő Mithras istenség kultuszszobra, csak most, 77 évvel később láthatóak először együtt, eredeti környezetükben – tette hozzá Zsidi Paula régész, az Aquincumi Múzeum nyugalmazott igazgatója.

A Mithras-szentély kívülről. Fotó: Aquincumi Múzeum / Facebook

A Mithras-szentély kívülről. Fotó: Aquincumi Múzeum / Facebook

Maga a szentély a régészeti park délkeleti részén nyílt meg, a kiállítóhely külseje az egykori épület tömbjét idézi, ezzel jól illeszkedik a közeli Festőház, római lakóépületet bemutató korhű modelljéhez. Az épületbelső kialakítása tükrözi a szentély egykori belső terét, a nagyrészt eredeti, helyszínen előkerült emlékek elhelyezésével. Zsidi Paula kiemelte: a keleti eredetű misztériumvallás Mithras, a nap fia győzelmét ünnepelte a sötétség, és azt szimbolizáló mitikus bika felett. A kultusz részleteiről keveset tudunk, mivel a beavatottakat titoktartás kötelezte.

A szentély romjai sokáig egy nem látogatható, fákkal és gazzal benőtt területen feküdtek, amely csak az 1990-es években került vissza a múzeum gondozásába. A romok fölé emelt védőépület ötlete csaknem 20 éve született meg, a fő cél a maradványok megóvása, valamint egy méltó kiállítóhely kialakítása volt a Mithras-szobor számára – fűzte hozzá.

Ez a második Mithras-kultuszhely, az állam is hozzájárult a felépítéséhez

A fertőrákosi mithraeum után az aquincumi szentély Magyarország második látogatható Mithras kultuszhelye. Az új állandó kiállításon a látogatók megismerkedhetnek a Mithras vallás legfontosabb jellemzőivel, a kultusz aquincumi emlékeivel és a mithraeum történetével is. Az ismeretterjesztést a csaknem 150 eredeti tárgy és másolat mellett kisfilm és animáció is segíti. A szentély, amelynek belső jelképrendszere az embert körülvevő kozmosz megjelenítésére törekedett, a kultuszszobor feliratán megörökített adományozóról, Symphorusról kapta elnevezését.

Az ünnepélyes megnyitó pillanata. Fotó: Aquincumi Múzeum / Facebook

Az ünnepélyes megnyitó pillanata. Fotó: Aquincumi Múzeum / Facebook

Több milió forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a projektet: 31 millió forinttal támogatta a mithraeum kialakítását a Kubinyi Ágoston-programon keresztül a minisztérium – mondta el Hatházi Gábor, a tárca főosztályvezetője. Az Emmi mellett a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Fővárosi Önkormányzat is támogatta a projektet.

A műemléki tervezés H. Vladár Ágnes Ybl-díjas építész nevéhez fűződik, aki az 1941-ben tucatnyi darabra széttört állapotban feltárt, eredetileg minden bizonnyal festett Mithras-kultusszobor egyedülálló szépségét emelte ki az átadó ünnepségen. A Mithras-szentélyt először június 23-án, a múzeumok éjszakáján láthatja a közönség.