Így élték túl a madarak ősei az aszteroida becsapódást

 

Az őslények világának végét jelentő aszteroida becsapódás több mint hatvanhat millió évvel ezelőtt nemcsak az akkori állatvilágot formálta át. Világszerte elpusztultak az erdőségek is, és csak a legszívósabb, fás környezettől kevésbé függő ősi madárfajoknak volt esélye arra, hogy átvészeljék az átmeneti időszakot.

A tudósok szerint évmilliókkal ezelőtt leginkább azoknak a fajoknak volt esélye a fennmaradásra, amelyek a talajon is képesek voltak élelmet szerezni maguknak vagy fészket rakni. A legtöbb madárfaj őse is ezek sorából került ki.

Daniel Field paleobiológus elmondta, hogyha a madarak ősei a fáktól nagyobb mértékben függtek volna, akkor nem biztos, hogy életben tudtak volna maradni a felégetett és savas eső mosta tájakon.

A dinoszauruszok korának végét jelentő eseményt követő több éves sötétség miatt a fotoszintézis is gyengült, amely ugyancsak hozzájárult a növényvilág elsatnyulásához. A katasztrófa és a természet újraéledése közötti időszakban a páfrányfélék „uralkodtak” szerte a világon, amelyek spóráikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a talaj újra termékennyé váljon, és újból megjelenjenek az éghajlat helyrebillenésével a virágzó növények is.

A madarak egyedfejlődésével foglalkozó kutatók egyetértenek abban, – a több millió évvel ezelőttről származó fosszíliák vizsgálata alapján – mely ma is élő fajok elődei számítanak a madarak legősibb ágának. A leletek alapján a legnagyobb túlélők a struccok talajon élő ősei, valamint néhány apró, repülni már képes, de ugyancsak a földhöz közel fészkelő madárfaj voltak.

Az őslény kutatók azonban azt is megállapították, hogy amint a fák és az erdők visszatértek, a madarak viszonylag hamar benépesítették azoknak a felsőbb szintjeit.