Az őslények világának végét jelentő aszteroida becsapódás több mint hatvanhat millió évvel ezelőtt nemcsak az akkori állatvilágot formálta át. Világszerte elpusztultak az erdőségek is, és csak a legszívósabb, fás környezettől kevésbé függő ősi madárfajoknak volt esélye arra, hogy átvészeljék az átmeneti időszakot.
A tudósok szerint évmilliókkal ezelőtt leginkább azoknak a fajoknak volt esélye a fennmaradásra, amelyek a talajon is képesek voltak élelmet szerezni maguknak vagy fészket rakni. A legtöbb madárfaj őse is ezek sorából került ki.
Daniel Field paleobiológus elmondta, hogyha a madarak ősei a fáktól nagyobb mértékben függtek volna, akkor nem biztos, hogy életben tudtak volna maradni a felégetett és savas eső mosta tájakon.
Arboreal lifestyles may have doomed many flying dinosaurs 66 million years ago. https://t.co/ZqpadHUxhT
— Science News (@ScienceNews) May 27, 2018
A dinoszauruszok korának végét jelentő eseményt követő több éves sötétség miatt a fotoszintézis is gyengült, amely ugyancsak hozzájárult a növényvilág elsatnyulásához. A katasztrófa és a természet újraéledése közötti időszakban a páfrányfélék „uralkodtak” szerte a világon, amelyek spóráikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a talaj újra termékennyé váljon, és újból megjelenjenek az éghajlat helyrebillenésével a virágzó növények is.
A madarak egyedfejlődésével foglalkozó kutatók egyetértenek abban, – a több millió évvel ezelőttről származó fosszíliák vizsgálata alapján – mely ma is élő fajok elődei számítanak a madarak legősibb ágának. A leletek alapján a legnagyobb túlélők a struccok talajon élő ősei, valamint néhány apró, repülni már képes, de ugyancsak a földhöz közel fészkelő madárfaj voltak.
Az őslény kutatók azonban azt is megállapították, hogy amint a fák és az erdők visszatértek, a madarak viszonylag hamar benépesítették azoknak a felsőbb szintjeit.