Megtalálhatták Ézsaiás próféta pecsétjét

 

Az Ószövetség leghosszabb könyvét jegyző próféta, Ézsaiás pecsétje kerülhetett elő egy régészeti feltárás során Izraelben. A hiányos és törött aranypecsétet Jeruzsálem jelenlegi, középkorban létrejött óvárosának falain kívül, a Dávid városának is nevezett ősi település irányában találták meg.

Egy ősi városrész rejtette a különleges leletet

A szakemberek szerint ez a terület a Krisztus előtt 1000-től, Dávid királyságától Jeruzsálem elestéig, majd a babiloni fogságig, időszámításunk előtt 587-ig, az akkori várfalakon belül volt, az Ófelnek nevezett részen, az első zsidó Szentély és az akkori város között.

Alig három méterre Ezékiás király pecsétjétől hevert a próféta ereklyéje

A pecséten korabeli héber betűkkel világosan kiolvasható Ézsaiás neve, Jesajahu, és töredékesen a próféta – nevi – szó. Eilat Mazar, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora Ezékiás júdeai király 2015-ben fellelt pecsétjétől mindössze három méterre találta meg ezt a kétezer-hétszáz évesre becsült leletet, amely mindeddig háborítatlan és érintetlen hevert, eredeti környezetében, az egykori királyi sütöde mellett.

További vizsgálatoknak kell alávetni a törött ékszert

A régészek szerint igen valószínű, hogy a valamivel több mint egy centiméteres leleten az Ézsaiás név mellett a hiányos próféta szó szerepel. Azonban az sem kizárható, hogy valamely más foglalkozást jelölt, és akkor csak egy Ézsaiás nevű hétköznapi emberé volt.

Igyekezett visszafordítani népét Isten felé

Ézsaiás próféta a Krisztus előtti 8. században élt. a hagyomány neki tulajdonítja a bibilai Ószövetség leghosszabb, hatvanhat fejezetből álló könyvét. A feljegyzések éles eszű, széles látókörű emberként írják le, aki elhívatását egy csodálatos látomás által nyerte el. Azt hirdette, hogy az embereknek vissza kell fordulniuk Isten felé.

A keresztények úgy tartják, hogy Jézus a szolgálata kezdetén a názáreti zsinagógában Ézsaiás tekercséből olvasta fel a Megváltóra vonatkozó jövendöléseket.Az 1947-ben fellelt, Krisztus előtt keletkezett holt-tengeri tekercsek közt megtalálták a teljes Ézsaiás-könyvet is, amely nem mutatott lényeges eltéréseket a későbbi másolatokban, többek között a Bibliában fennmaradt szöveghez képest