A cukorbetegek fele naponta méri vércukorszintjét

 

A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége kutatást végzett a hazai diabéteszes betegek körében. Az életmódra vonatkozó általános megállapítások mellett a felmérés megvizsgálta a cukorbetegek és az őket ellátó egészségügyi szakemberek meglátásait is a betegséggel kapcsolatban.

A cukorbetegek kétharmada gondolja úgy, hogy egészségesebben étkezik mióta megtudta, hogy cukorbeteg, az orvos által javasolt szénhidrátdiétát viszont csak mindössze a betegek fele tartja. Rendszeres testmozgást minden negyedik, napi szintű vércukormérést minden második érintett végez, korábbi életmódján a diagnosztizált betegek hét százaléka egyáltalán nem változtatott – tájékoztatta a hirado.hu-t a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége.

Az 1800 cukorbeteg, illetve több száz háziorvos és diabetológus válaszolt a kutatás kérdéseire, amelyeknek eredményeit a november 14-i nemzetközi diabétesz világnap alkalmából ismertette a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének (CEOSZ) elnöke a szervezet felmérésben részt vevő partnereivel közös sajtótájékoztatóján.

Az eseményen részt vett és felszólalt Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság (MDT) elnöke és Bayer Gábor, a felmérést létrejöttében közreműködő és a rendezvénynek helyet adó 77 Elektronika Kft. fejlesztési igazgatója. A kutatást a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. készítette, a Magyar Diabetes Társaság szakmai partnerként segítette a munkát.

Szinte minden család érintett

Kempler Péter, az MDT elnöke kiemelte: egy 2016-os kutatásuk szerint több mint hetven százalékkal nőtt a cukorbetegek száma Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben, jelenleg hozzávetőleg 772 ezren szenvednek diabéteszben, és csaknem félmillió lehet azok száma, akik már cukorbetegek, de még nem tudnak róla: e népbetegségben tehát szinte minden magyar család érintett.

Füzesi Brigitta, a CEOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy idén a nemzetközi diabétesz világnap a család és diabétesz kapcsolatára fókuszál. A kutatás kapcsán kiemelte, hogy a témában már számos felmérés készült, de olyan eddig még nem, ami ilyen széles körben ugyanazt a kérdéskört minden érintett oldaláról vizsgálta. A betegek mellett részt vettek benne az ellátás szereplői is: a háziorovosok, diabetológusok és szakápolók véleményét is kikérték.

A kutatás többek között azt is vizsgálta, hogy a betegek hogyan élik meg a betegségükkel kapcsolatos életmódváltást, miként vélekednek az egészségügyi szakemberektől kapott tájékoztatásról, milyen a kapcsolatuk az őket kezelő egészségügyi dolgozókkal, és ők maguk hogyan tájékozódnak a betegségükkel kapcsolatban.

Budapest, 2016. november 14. Vércukorszintmérés a diabétesz világnap alkalmából a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapesti Közlekedési Zrt. és a Sanofi közös akcióján a 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri aluljárójában Budapesten 2016. november 14-én. Az akcióban szakemberek ingyenesen mérték az utasok vércukorszintjét az aluljáróba kitelepült mobil vércukorszintmérő-állomáson. MTI Fotó: Marjai János

Ingyenes vércukorszintmérés a diabétesz világnap alkalmából a Móricz Zsigmond körtéri aluljárójában (Fotó: MTI/Marjai János)

Kulcsfontosságú a megfelelő tájékoztatás és az orvos hozzáállása

A kutatás megállapította, hogy a betegség kontrollálásához elengedhetetlen életmódváltást még mindig sokan nem veszik elég komolyan. Az orvos által javasolt diétát csak minden második cukorbeteg tartja be, és az érintetteknek alig a fele méri legalább napi rendszerességgel a vércukorszintjét, további 27 százalékuk viszont csupán hetente végez ellenőrzést, holott szakértők szerint az inzulinnal kezelt betegek esetében naponta többször, akár négyszer-hatszor is javasolt. Szomorú adat, hogy a megkérdezettek 7 százaléka egyáltalán nem változtatott korábbi életmódján miután megtudta, hogy cukorbeteg.

Az életmódváltással kapcsolatos eredmények azért is meglepőek, mert a betegség kontrolláláshoz elengedhetetlen tényezőkről – rendszeres vércukormérés, testmozgás, egészséges táplálkozás – a megkérdezett betegek szerint is az átlagosnál jobb és részletesebb tájékoztatást kaptak az orvosuktól. Ezzel szemben magáról a cukorbetegségről, a kezelési lehetőségekről, a mellékhatásokról és a szövődményekről, valamint a betegszervezetek, illetve az online információk elérhetőségéről a betegek szerint kevesebb szó esett.

A kutatásból kiderült, hogy a kezelésben közvetlenül szerepet játszó egészségügyi szakemberek után a legtöbben online forrásokra – weboldalak, online fórumok, közösségi média – támaszkodnak, betegtársaiktól a negyedük, családtagjaiktól több mint 10 százalékuk szokott tanácsot kérni.

Összességében a válaszadók 50-60 százaléka érzi úgy, hogy alapos tájékoztatásban részesült, mikor megtudta, hogy cukorbeteg. Míg 15-25 százalékuk vélekedett úgy, hogy nem kapott elegendő információt.

A betegek mintegy kétharmada nyilatkozott úgy, hogy megértette a kezelőorvostól kapott tájékoztatást, míg több mint 30 százalékuk csak részlegesen vagy egyáltalán nem. Arra a kérdésre, hogy mi volt az oka annak, hogy csak részben értette meg a diagnózis felállításakor kapott tájékoztatást, a legtöbben – több mint 40 százalék – azt válaszolták, hogy nem volt idejük kérdéseket feltenni, illetve sokként érte őket a bejelentés. Ebből is látszik, hogy az empátia és megértés, valamint a betegekre fordított idő kulcsfontosságú az orvos beteg kommunikációban – hangsúlyozta Füzesi Brigitta.

A modern digitális eszközök elősegítik az orvos–beteg kommunikációt és a betegség kontrollálását

Az egészségügyi szakértők szerint az orvos–beteg kommunikáció és kapcsolat kulcsfontosságú eszköze – főleg a krónikus betegségek esetében – a telemedicina. Ennek lényege, hogy a cukorbeteg két személyes találkozó közötti időszakban interneten vagy mobileszköz segítségével juttatja el a terápiára vonatkozó információkat (például vércukormérési eredmények, szénhidrátbevitel) kezelőorvosához, amelynek alapján az orvos elektronikus úton ad terápiás javaslatot a betegnek. A CEOSZ felmérése szerint a telemedicináról a cukorbetegek harmada hallott már, közülük négyből hárman támogatják ezt a megoldást.

A kutatást támogató 77 Elektronika Kft. fejlesztési igazgatója, Bayer Gábor, ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az az elképzelésük, hogy elérhetővé váljon a napi betegellátásban a teljes körű diabéteszmenedzsmentet támogató online orvosi távfelügyeleti megoldás, melynek az alapjait is lefektették egy speciális e-napló rendszerrel. A betegek által ingyenesen használható telemedicinás rendszer alkalmas a vércukorszint-adatainak online rögzítésére, gyors és könnyen értelmezhető elemzésére az orvos számára, így szükség esetén a terápia két vizit között is módosítható – hangzott el.

A tájékoztatón a szövetség elnöke felhívta a figyelmet, hogy idén november 24-én a Lurdy Rendezvényközpontban tartják ingyenes diabétesz világnapi rendezvényüket, ahol ingyenes vizsgálatokkal, diétás és egyéb szaktanácsadással, főzősarokkal, masszázzsal és fotókiállítással várják az érdeklődőket. A rendezvény az idei nemzetközi diabétesz világnap hívószavának megfelelően „Az igazi TREND, ha családban is méred!” mottót kapta.