Az idegeken múlhat az időskori izomgyengülés

 

Az idegek csökkenő mennyiségén múlhat a láb izmainak természetes időskori gyengülése egy nemzetközi kutatócsoport szerint.

A tudósok közel 170 embert vizsgáltak meg, és azt találták, hogy a láb izmait irányító idegek száma mintegy 30 százalékkal csökken 75 éves korukra – számolt be egy friss tanulmány eredményeiről a BBC hírportál.

Időskorra az izmaink felét is elveszíthetjük

Az öregedéssel a lábizmok gyengébbek lesznek, veszítenek tömegükből, ezért végül a mindennapi mozdulatok – a lépcső megmászása vagy a fotelből felállás – is nehézséget okozhat. Ugyan szinte mindenkivel megtörténik, az okait mégsem ismerték teljesen.

Jamie McPhee, a Manchesteri Metropolitan Egyetem professzora elmondta, hogy fiatal felnőttként az emberi gerincvelőben 60-70 ezer ideg irányítja a láb izmait. A kutatás eredményei alapján ez azonban jelentősen változik az életkor előre haladtával: 30-60 százalékkal kevesebb lesz az ideg időskorban. Az izmoknak azonban megfelelő jelre, ingerületre van szükségük az idegrendszertől, hogy összehúzódjanak és az ember mozoghasson.

Az edzett és egészséges izmok ellenállóbbak

A kutató a kanadai Waterlooi Egyetem és a Manchesteri Egyetem tudósaival dolgozott együtt, részletes MRI-felvételeket készítettek az izomszövetről, feljegyezték az izmok elektromos aktivitását, hogy megbecsüljék a megmaradt idegek számát és méretét.

Az egészséges izmok képesek egyfajta védekezésre: a fennmaradt idegek új nyúlványokat „állítanak munkába”, hogy megmentsék az izmokat a sorvadástól. A tudósok valószínűnek tartják, hogy edzettebb, nagyobb méretű izmokkal rendelkező embereknél működik ez a védekezés.