Megelőzhető az időskori leépülés

 

Hazánkban is egyre többeket érint a demencia, az időskori „elbutulás”, szellemi leépülés. Az Alzheimer-kórral előreláthatólag a 21-. század egyik legkritikusabb társadalmi és demográfiai kihívását jelentheti.

Összetett kórképet mutat a demencia

A demencia pontos kiváltó okait még ma is kutatják a tudósok. Viszont az tény, hogy a 75 évnél idősebb emberek esetében 80 százalékuknál kimutatható úgynevezett neuropatológiai azaz idegrendszeri elváltozás. Sok esetben kevert kórképpel találják szemben magukat az orvosok, mivel a rettegett Alzheimer-kór mellett krónikus agyi keringési zavar vagy Lewy-testes betegségek is jelentkezhetnek.

Utóbbi esetében az idegsejtekben úgynevezett Lewy-testek képződnek, amelyek az agyban elsorvadnak és elpusztulnak. A beteg szellemi tevékenysége pedig ennek következtében feltartóztathatatlanul hanyatlik. A kór jelen ismereteink szerint gyógyíthatatlan, és főként az idős férfiakat érinti.

A magas életkor az első számú kockázati tényező

A demencia, és azon belül az Alzheimer-kór előfordulásának gyakorisága az életkor előrehaladtával növekszik. 65 éves kor felett pedig nagyjából ötévente megduplázódik az esély arra, hogy valakinél kialakul a betegség. Az első számú kockázati tényező tehát a magas életkor.  A 65-74 év közöttiek mintegy három százaléka szenved a demencia valamilyen formájában, míg a 85 éves kor felettieknek már majdnem fele.

Egy korábbi felmérés feltárta, hogy a megkérdezettek több mint kétharmada aggódik, hogy későbbi életszakaszában demenssé válik.

Számos intőjel utalhat a kezdődő szellemi leépülésre

A memória romlása, bizonyos hétköznapi cselekedetek egyre nehezebb megoldása, az időbeli és térbeli tájékozódás gyengülése, idővel elvesztése, valamint a szóbeli és az írásbeli kommunikációs képességek hanyatlása és a társasági összejövetelektől való távolmaradás mind-mind intő jelek lehetnek a környezet számára, hogy a sokak által rettegett demencia megjelent az idős hozzátartozónknál. Azonban nem kell mindettől rögtön pánikba esni. Ha a főbb rizikófaktorokat, mint a dohányzást, az egészségtelen táplálkozást vagy a cukorbetegséget féken tudjuk tartani a beteg esetében, akkor a folyamat lelassítható, kordában tartható.

Pár tipp, amivel tovább fittek maradhatunk idős korunkra

A kutatások szerint az egészséges életmódnak, így a helyes táplálkozásnak és a rendszeres testmozgásnak, a szív megóvásának, az esetleges cukorbetegség féken tartásának és az aktív társas életnek is szerepe van az időskori elbutulás kellemetlen tünetének, a kognitív hanyatlásnak a megelőzésében, illetve lelassításában. A dohányzás elhagyását is erősen javasolják a szakemberek, mivel

Agyunk tréningezése, így a nyelv- vagy a zenetanulás például tökéletes módja az önképzés időskori kiterjesztésének.

A dohányzás elhagyását is erősen javasolják a szakemberek, mivel aki az idős kort egészségesebb aggyal éri meg, valószínűleg tovább él, és sokkal kisebb az esélye arra, hogy kialakul nála a demencia. Az agy egészségének támogatása egész életen át fontos, de különösen fontos a középkorúak esetében, mert az agyi elváltozások már évtizedekkel a tünetek megjelenése előtt elkezdődhetnek.

A fenti intő jelek felismerésén és a rizikófaktorok csökkentésén túl azonban nagyon fontos, hogy az idős személy támogató és biztonságos környezetben éljen. Ha mind a családtagok és a hozzátartozók, továbbá az a közösség is, ahová tartozik szeretettel és bizalommal fordul felé, akkor az aktív, egészséges időkor lehetősége adott, és a szellemi leépülés esélye is alaposan lecsökkenhet.