Napi egy szál cigaretta is károsíthatja az egészségünket

 

Már napi egy cigaretta jelentősen megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az agyvérzés kockázatát. A világon jelenleg mintegy egymilliárd ember dohányzik.

Szívünk rajta, hogy mennyit szívunk

A British Medical Journal-ban publikált tanulmány szerint a naponta elszívott cigaretták számának nagy mértékű csökkentése is alig 50 százalékkal kisebb megbetegedési kockázatot eredményez. Míg az erős, naponta legalább húsz szálat elszívó dohányosok körében, átütő eredményt csak a dohányzás teljes abbahagyása hoz.

Az régóta ismert tény, hogy a dohányzás nemcsak a rák, hanem az agyvérzés és a szívkoszorúér-betegségek kockázatát is növeli. Egy szívkoszorúér-betegségnél összeszűkülnek vagy összezáródnak az erek, aminek következménye szívinfarktus is lehet.

Tartja magát az a hiedelem, hogy pár szál cigaretta még nem jelent egészségügyi kockázatot

Néhány országban, köztük Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban az elmúlt években folyamatosan növekedett azoknak a dohányosoknak a száma, akik naponta kevesebb mint tíz szálat szívnak el. A kutatók viszont azt tapasztalták a vizsgálódás során, hogy sokan vannak, akik azt hiszik, hogy ha naponta csak néhány cigarettát szívnak, az nem vagy csak kevéssé károsítja az egészségüket. Azonban ezt a köztudatban elterjedt hiedelmet számos tanulmány megcáfolta már. A szakértők a jelenség pontosabb megértése érdekében több mint száznegyven tanulmányt értékeltek ki, amelyek 1946 és 2015 májusa között kerültek nyilvánosságra.

Fotó: Shutterstock

A dohányzó nők esetében magasabb a szívbetegségek és az agyvérzés kialakulásának a kockázata, mint a férfiaknál (Fotó: Shutterstock)

Nagyobb veszély leselkedik a nőkre

Azoknál a férfiaknál, akik napi egy cigarettát szívnak el, közel ötven százalékkal nagyobb a szívbetegség, és huszonöt százalékkal az agyvérzés kialakulásának kockázata, mint a nemdohányzóknál. A nőknél még magasabb ez a rizikófaktor: a hölgyeknél közel hatvan százalékkal nagyobb a szívbetegség, és több mint harminc százalékkal nagyobb az agyvérzés kockázata. Összességében a napi egy cigarettát szívóknál a betegségek kialakulásának kockázata fele akkora, mint azoknál akik egy dobozzal is elszívnak, de ezeket a tényeket senkinek sem szabad félvállról vennie.

A passzív dohányosok sincsenek biztonságban

Tanulmányok szerint a cigarettafüstben lévő anyagok az erek falát károsítják, és érelmeszesedést és trombózist okoznak. A káros hatások már kis koncentrációban is jelentkeznek, részben már a passzív dohányosoknál is. A tüdőrák esetében azonban a kockázat a naponta elszívott cigaretták számával arányosan növekszik.

A cigarettában és más dohánytermékekben található vegyületek jelentős része ártalmas, esetleg rákkeltő hatású is. Ilyen például a benzol, ammónia, hidrogén-cianid, aceton, bután, DDT, formaldehid, hidrazit. A kátrány mint égési melléktermék lerakódik a tüdőben, így minden egyes szál elszívásával csökken annak légzési felülete. Nem elhanyagolható az sem, hogy a dohányfüstnek jelentős a mérgező hatású szénmonoxid-tartalma is.

 

A teljes leszokás mellett foglalnak állást a kutatók

A legjobb az lenne, ha a dohányosok feladnák szenvedélyüket – mondták el összegzésként a kutatók. Úgy vélik, az egészségügyi kampányoknak a teljes leszokást, nem pedig csak a dohányzás mértékének csökkentését kellene propagálniuk. A pozitív hatások nagyon gyorsan jelentkeznek a dohányzás abbahagyásával. A szakértők hozzátették, hogy tapasztalatuk szerint a nikotinpótló termékek vagy elektromos cigaretták nagy segítséget nyújthatnak e káros szokás elhagyásában.