A boncasztalon ébredt, pedig hárman is halottnak nyilvánították

 

A spanyol rabot három orvos is halottnak nyilvánította. A boncasztalon tért magához. A horrorfilmbe illő eset alaposan felborzolta a kedélyeket.

Már a családját is értesítették halálhíréről

Igazi horrorfilmbe illő eset történt egy spanyol börtönben. Gonzalo Montoya Jiménez mozdulatlan testére egy börtönőr talált rá. A férfi teljesen merev volt, nem mutatott életjeleket. Három orvos is megvizsgálta, mindannyian halottnak nyilvánították a férfit, akit végül hullazsákba raktak, és elszállítottak a spanyol Igazságügyi Orvostani Intézet halottasházába. A rab családját is értesítették hozzátartozójuk haláláról.

Perceken múlt az élete a tetszhalottnak

Csak perceken múlt, hogy a boncmesterek munkához lássanak, amikor a huszonkilenc éves férfi hirtelen életjeleket kezdett mutatni. A beavatkozást természetesen félbeszakították, a kába férfit pedig azonnal kórházba szállították. Az agya kevés oxigént kapott ugyan, de a vizsgálatok eredményei szerint súlyosabb károsodások nélkül megúszta a történteket, és vélhetően rövidesen fel is épül. A feleségével azóta már tudott váltani néhány szót is.

Az Informativos Telecinco szerint Jiméneznek valószínűleg katalepsziája lehetett, bár ezt az értesülést hivatalosan senki nem erősítette meg. A katalepszia mozdulatlan, tetszhalottszerű állapot. Tünetei közé tartozik a merevség, a válaszreakciók és az izomszabályozás elvesztése, valamint a létfontosságú testi funkciók, mint például a légzés lelassulása.

Katalepsziás állapotba kerülhetett a spanyol férfi

A katalepszia az epilepsziában szenvedő betegeknél szokott jelentkezni. Mivel Jiménezt korábban epilepsziával diagnosztizálták, ez a forgatókönyv korántsem elképzelhetetlen. Más kérdés, hogy a börtönben dolgozó egészségügyi személyzet tisztában volt-e a férfi állapotával vagy sem.

A katalepszia állapotában lévő személyeket nem nehéz az esetek többségében halottnak hinni. A spanyol börtönszolgálat szóvivője elmondta, hogy nincs arról információja, hogy mi történt a boncteremben, de abban a börtönben, ahol a férfi a szabadságvesztését tölti, ott három orvos is megállapította a klinikai halál beálltát.

A fiatal rab tehát most örülhet, mert a mondás úgy tartja, hogy akinek halálhírét keltik, az sokáig él.