Szabálytalanul ver a szíve? Komoly baj is lehet a háttérben

 

A szívritmuszavar leggyakoribb formája a pitvari remegés, azaz pitvarfibrilláció, amelynek olyan súlyos szövődményei lehetnek, mint a szívelégtelenség vagy a stroke, ha nem kezelik megfelelően. November 20. és 26. között, a Pitvarfibrilláció Hetén a még nem diagnosztizált személyek kiszűrésének fontosságára hívják fel a figyelmet a szakemberek.

A megelőzés és az időben történő felismerés szükségességére a hazai statisztikák is rávilágítanak. A legutóbbi egészségjelentés adatai szerint 2015-ben a halálozások hátterében legnagyobb arányban a keringési rendszer megbetegedései álltak. A nők esetében a halálozások 55 százalékát okozta a keringési rendszer betegsége, míg a férfiaknál ez az arány 45 százalék volt. A problémák gyakran erednek szívritmuszavarból, valamint annak leggyakoribb formájából, a pitvarfibrillációból. Ilyenkor a szabályos szívverésekért felelős szinusz csomó működése helyett egy, a pitvarokból eredő szabálytalan elektromos tevékenység vezérli a szívösszehúzódásokat. Ezáltal a kamrák szabálytalan ritmusban, az esetek többségében túl gyorsan húzódnak össze.

Így ismerhető fel a pitvarfibrilláció

Az egyik leggyakoribb tünet a heves, szabálytalan szívdobogás. Ezenkívül utalhat még pitvarfibrillációra általános fáradtság, a mellkasban jelentkező kalapáló érzés, szédülés, légszomj és szorongás, gyengeség, ájulás és zavartság, izzadás, testmozgás közben fellépő fáradtság, mellkasi fájdalom vagy nyomás. Sajnos azonban akadnak olyan esetek, amikor a betegség tünetmentes, ilyenkor legnagyobb eséllyel az orvosi rutinvizsgálat mutatja ki az eltérést.

Kezelések

A pitvarfibrilláció gyógyszeres terápiával és úgynevezett kardióverzióval is kezelhető. Az elektromos kardióverziót kórházi körülmények között végzik, rövid vénás altatással. Az eljárás során ellenőrzött nagyságú egyenáramú elektromos impulzust vezetnek át a mellkason megfelelő pozícióba helyezett speciális elektródákon keresztül, ennek hatására a megszűnő ritmuszavar helyett ismét a szabályos szinusz ritmus tud érvényre jutni.

De gyakori, hogy a kardioverzió helyett gyógyszeres terápiát javasol inkább az orvos. A rendellenesség típusától függően többféle kezelés is alkalmazható.

Van, amelyikkel a szívfrekvenciát csökkentik, van, amelyikkel a rendszertelen szívverést szüntetik meg, illetve van olyan, amely során a vér hígítása a cél. A szájon át szedhető véralvadásgátló készítmények fontos szerepet játszanak a vérrögképződés megakadályozásában, a stroke kialakulásának megelőzésében.

Így csökkenthetjük a további szív- és érrendszeri problémák kialakulását

Már meglévő szívritmus betegség esetén különösen ügyelni kell a helyes életmód követésére, az egészséges testsúly elérésére és megtartására, valamint a rendszeres testmozgásra. Érdemes olyan diétát követni, amely kevés sót, telített zsírsavat és koleszterint tartalmaz. A koffein és az alkohol fogyasztása egyáltalán nem javasolt, mint ahogyan a dohányzás sem. Emellett tartani kell az orvos által előírt terápiás kezeléseket is