Tudósok cáfolták, hogy Kaliforniát egy nagyobb földrengés után elnyelheti az óceán

 

Az amerikai Geológiai Kutatóintézet (USGS) cáfolta azokat a rémhíreket, hogy Kaliforniát egy nagyobb földrengés után elnyelheti az óceán.

Kalifornia szilárdan áll a földkéreg felszínén, két tektonikus lemez találkozásánál. A Szent András-törésvonal az Észak-amerikai-kőzetlemez és a Csendes-óceáni-kőzetlemez között húzódó vetődés, a délen fekvő Salton-tótól az északon található Mendocino-fokig szeli át Kaliforniát. A két lemez lassan, vízszintesen csúszik el egymás mellett, a Csendes-óceáni kőzetlemez északnyugati irányba tolódik évente mintegy 46 millimétert.

Földrengésben leomlott kőfal a kaliforniai Trona településen (Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent)

A Szent-András-törésvonal környékén a két kőzetlemez mozgása okozza a földrengéseket. Kaliforniát nem fogja elnyelni az óceán, Los Angeles és San Francisco viszont egyszer majd egymás szomszédjai lesznek – közölte az amerikai Geológiai Kutatóintézet.

A múlt héten két erős földrengés rázta meg Dél-Kaliforniát: július 4-én a Richter-skála szerint 6,4 erősségű, másnap pedig egy 7,1 erősségű. A földrengések utakat, víz- és gázvezetékeket rongáltak meg, és aggodalmat keltettek, hogy egy újabb, erősebb földrengés esetleg nagyobb károkat okozhat.