Magasságuk szerint megkülönböztetünk alacsony, középmagas, és magas szintű felhőket. Ismerje meg ezeket ön is!
A nagy magasságokban, 6 km felett megjelenő felhők már nagyon hideg körülmények között, rendszerint -40 fok alatt képződnek. Ilyen alacsony hőmérséklet mellett már csak úgynevezett jégtűkből álló, vékony, a napfényt áteresztő felhők jellemzők.
Itt találhatóak kisebb felhőpamacsok, a cirrusok, vagyis a pehelyfelhők. Időjárás-változást is jelezhetnek előre, de rendszerint szép időben, időjárási frontoktól távol is megjelennek.
A cirrostratusok, vagyis fátyolfelhők áttetszőek, szerkezetük rostos, fonalas vagy sima.
A cirrucumulusok, vagyis bárányfelhők úgy néznek ki, mintha sok ezer apró, fehér gombostűfejet szórtunk volna szét az égbolton. Gyakran nedves időjárás közeledtét jelzik. Az összefüggő, vékony, napfényt áteresztő, rendszerint melegfrontok hírnökeként megjelenő fátyolfelhőzetet a meteorológia cirrostratusnak nevezi, amelyet időnként légköroptikai jelenségek, „halok” kísérnek.
A középszintű felhők az átlagos légköri viszonyok között nagyjából 2,5 és 6 km-es magasság között jelennek meg. Két fő típusukat ismerjük: az altocumulust, vagyis párnafelhőt, illetve az altostratust vagyis lepelfelhőt. Míg az altostratus felhők nagyjából az egész eget eltakarják a Nappal együtt, addig az altocumulus felhők szakadozottan kapcsolódnak egymáshoz és jellemzően színeltérések figyelhetők meg az alapjuk és a tetejük között.
A földhöz a legközelebb, 2500 méter alatt megjelenő felhők sokféle formát ölthetnek. Az egész eget eltakaró, de rendszerint néhány száz méter vastag stratus vagyis rétegfelhő jellemzően ősszel és télen jelenik meg hazánk egén, de minden évszakban találkozhatunk vele.
Stratocumulus, vagyis gomolyos rétegfelhő,
és mindenki kedvenc „habcsókja”, a cumulus, vagyis a gomolyfelhő is légkör alacsonyabb rétegeiben látható.
Léteznek több szintet átölelő felhők is. Ha nagyon hevesek a felfelé irányuló áramlások, akkor a gomolyfelhők gyorsan fejlődnek, és előbb sötét alappal rendelkező hatalmas tornyok, majd pedig akár 10 kilométer fölé tornyosuló zivatarfelhők, vagyis comulonimbusok is képződhetnek belőlük.
Szintén több kilométer vastag, de vízszintes irányban sokkal nagyobb a kiterjedése az esőrétegfelhőnek, vagyis a nimbustratusnak, amelyeket leginkább a melegfrontok több száz kilométer széles csapadéksávjával azonosítunk.
