Megfejtették a Húsvét-szigeteki óriási kőfejek rejtélyét?

 

Amerikai kutatók megfejthették a Húsvét-szigeteki óriási kőfejek elhelyezkedésének rejtélyét: a megalitikus szobrok a friss vízforrásokat jelölhették – írta a The Guardian.

Évszázadok óta foglalkoztatja a kutatókat a Húsvét-szigeteki moaik, vagyis kőszobrok rejtélye. A zömmel 13. és 17. század között készült több száz kisebb-nagyobb szobor jellegzetessége, hogy az emberalakok feje aránytalanul nagy a testhez képest. Az alkotások általában az őslakosok törzsfőnökeit vagy az isteni hősöket ábrázolták.

Amerikai kutatók azt próbálták megállapítani, hogy miért arra a helyre kerültek a szobrok, ahol állnak. Kiderült, hogy a szobrok jellemzően mind friss vízforrások közelében vannak. Elméletük szerint a szobrok jellegzetességei, például a méretük a vízforrás bőségére és minőségére utalhat.

Carl Lipo, a New York-i Binghamton Egyetem professzora, a Plos One folyóiratban publikált tanulmány társszerzője szerint felfedezésük azt demonstrálja, hogy a szobrokat nem rituális helyszíneken állították fel, a rituálét a szobrok szimbolikus jelentése reprezentálja, de egyébként a közösség életének részei voltak.

epa07251792 A handout picture provided by the British Ministry of Defence showing a Lone Moai (stone statue) on Easter Island with British Royal Navy, Type 23 frigate, HMS Montrose behind in the sea on 27 December 2018, (issued 28 December 2018). The British MOD reported that HMS Montrose visited one of the wonders of the world which is Easter Island otherwise known as Rapa Nui, home of the famous Moai, huge stone statues that where made hundreds of years ago by the ancestors that lived on the island. There’s 1000 Moai on the island. HMS Montrose is currently deployed on a global deployment where it’s visiting many countries on the way to Bahrain. She is currently two month in to a seven month deployment.  EPA/LPhot JOE CARTER /BRITISH MINISTRY OF DEFENCE/HANDOUT MANDATORY CREDIT: MOD - JOE CARTER /CROWN COPYRIGHT HANDOUT EDITORIAL USE ONLY/NO SALES

(Fotó: EPA/LPhot JOE CARTER /BRITISH MINISTRY OF DEFENCE)

A Húsvét-szigeteken több mint háromszáz megalitikus platform található, mindet különálló közösség készíthette. Az elsőt a 13. században hozhatták létre. Sokat találtak a partvidék környékén.

Korábbi tanulmányok is felvetették már, hogy a szobrok elhelyezése kapcsolatba hozható a fontos erőforrások elhelyezkedésével, az új kutatás szerzői azonban először tettek kísérletet az állítások vizsgálatára.

A kutatócsoport a sziget keleti részét vizsgálta, ahol a különböző erőforrásokat alaposan feltérképezték már. A kiválasztott területen 93 megalitikus platform elhelyezkedését elemezték, amelyek még az előtt készültek, hogy a 18. században a szigetre léptek volna az európai hajósok.

Miután nem találtak kapcsolatot sem a szobrok anyagául szolgáló sziklák, sem a szerszámok anyagának bányászatával, azt vizsgálták, hogy milyen más fontos erőforrások közelében találták a szobrot: például a termesztett növények, köztük az édesburgonya közelében vagy halászathoz kapcsolódó helyszín vagy friss víz közelében volt-e a szobor.

Lipo elmondta, hogy csoportját különösen a vízforrások érdekelték, mivel a szigeten nincsenek állandó források és nem találtak rá elegendő bizonyítékot, hogy a helyiek a sziget tavaira lettek volna utalva.

A friss víz azonban jelen van a szigeten, a talaj víztartó rétegeiben, barlangokban és a parton is. Apály idején látni is lehet, hogy a talajból előtörő erekből hogyan áramlik ki a friss víz – mesélte Lipo hozzátéve, hogy történelmi feljegyzések szerint a helyiek itták is ezt a kissé sós vizet, sőt, kutakat is ástak.

A kutatók megállapították, hogy minden nagyobb szobor közelében jelentős vízforrások vannak. Lipo magyarázata szerint mivel a közösségeknek friss vízre volt szüksége, praktikusan oda állították a szobrokat, ahol a forrás volt. Lipo azt is felvetette, hogy a szobrok mérete és egyéb jellegzetességei kapcsolatban lehettek a vízforrás minőségével, és ezen a módon a közösség egyúttal jelezhette előnyét a szigeten élő más közösségeknek.

A professzor szerint a közösség és az együttműködés alapvető feltételei voltak a platformok létrehozásának. “Bármi, ami közelebb visz egymáshoz, erősebbé tesz és segít a túlélésben. Szerintem ez a Húsvét-szigetek titka” – hangsúlyozta Lipo.

A szobrok helyszínválasztásának elméletével azonban nem mindenki ért egyet.

Jo Anne Val Tilburg, a Húsvét-szigetek szakértője, a Kaliforniai Egyetem tudósa rámutatott: eddig sem volt titok, hogy a partvidéken található friss víz a szobrok közelében volt, ám ezek az erecskék csekély jelentőséggel bírhattak. „Nagyon valószínűtlen, nézetem szerint, hogy ezeknek a forrásoknak jelentős szerepe lett volna a szobrok elhelyezésében” – fűzte hozzá.