Lényegesen csökkent az Anak Krakatau magassága

 

A kitörésével cunamit okozó indonéz vulkán magassága mérete kétharmadával lett alacsonyabb.

A december 22-én történt természeti katasztrófa több száz halálos áldozatot követelt. Az Anak Karakatau kráterének egy része a kitörés után összeomlott és az óceánba csúszott, ez okozott szökőárt.

Az indonéz vulkanológiai hatóság közleménye szerint a vulkán magassága kétharmadát veszítette el: korábban 338 méter magas volt, mostanra viszont csak 110 méteres. A becslések szerint 150-180 millió köbméter anyagot veszíthetett, amikor nagy tömegű szikla és por csúszott bele lassan az óceánban a kitöréssorozat hatására.  „Az Anak Krakatau sokkal alacsonyabb, általában látható volt a csúcsa a megfigyelőállásokból, most azonban már nem” – mondta egy helyi szakértő, Wawan Irawan.

Krakatau szigetét 1883-ban a valaha feljegyzett legnagyobb vulkánkitörés gyakorlatilag megsemmisítette. A pusztító detonáció ereje négyszer nagyobb volt, mint a valaha felrobbantott legerősebb nukleáris fegyver. Legalább 36 ezer ember halálát okozta. A sziget helyén évtizedekkel később 1928 körül emelkedett ki a tengerből az Anak Krakatau, amely helyi nyelven azt jelenti: Krakatau gyermeke.

Indonéziában gyakoriak a természeti katasztrófák, tavaly 2564 különböző jellegű katasztrófában több mint 3 ezer ember halt meg és több mint 10 millióan vesztették el otthonukat

A címlapfotó illusztráció