A legjobbak között a Fővárosi Állat- és Növénykert

 

A budapesti állatkert kimagasló látogatottsággal, új attrakciókkal és az európai állatkertek összesítésében is előkelő helyen zárta az évet.

Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, hogy az úgynevezett Sheridan-lista szerint a városligeti intézmény idén a legjobb lett a magyarországi állatkertek között, európai összehasonlításban pedig a 17. helyen végzett a listán szereplő 110 állatkert közül, holtversenyben a koppenhágaival és a dublinival.

Mint írják, a Sheridan-listát a brit Anthony Sheridan, eredetileg az elektronikai iparban sikeres üzletember állítja össze, aki saját maga által kidolgozott szempontrendszer szerint értékeli időről időre Európa legjelentősebb állatkertjeit. Listája, a módszertan részletes leírásával és egyéb állatkerti tapasztalatainak összegzésével először 2011-ben látott napvilágot What Zoos Can Do című könyvében, majd egy-egy frissített listát tett közzé 2013-ban, 2015-ben és 2018-ban is.

Idén mintegy egymillió látogatóval újra a Fővárosi Állat- és Növénykert lett az ország leglátogatottabb közgyűjteménye, közművelődési intézménye. Becslések szerint a végső szám nagyjából 50 ezer fővel haladja majd meg az előző évit. Az egy napra eső legmagasabb látogatószám több mint 12 ezer fő volt.

Aranyhasú mangábé kölykével a Fővárosi Állat- és Növénykertben (MTI/Kovács Attila)

Az aranyhasú mangábé is a Fővárosi Állat- és Növénykert lakója (MTI/Kovács Attila)

Idén a kert több nagy sikerű rendezvényt is tartott, köztük a háromnapos Állatok farsangját, áprilisban a négy napon át tartó Földfesztivált, júliusban és augusztusban minden szerdán egy-egy telt házas koncertet, a Zenés állatkerti estéket, a nyár utolsó péntekén pedig az Állatkertek éjszakája programjaival várták a közönséget. Ősszel megszervezték a hagyományos Állatszeretet-fesztivált és a Holnemvolt Gyermekkönyv-fesztivált, de volt halloweeni program és Márton-napi Libabuli is, december elején pedig a helyszínre látogatott Joulupukki, a finn Mikulás is.

Az állatkert idén több látnivalóval, új attrakcióval bővült, májusban megnyílt például a Holnemvolt Vár, az állatkert új játszóparkja, amely kifejezetten a kisgyermekkel érkezőket várja állatos programokkal, interaktív játszóházzal, kézműves udvarral és egy vurstli zónával is. A Holnemvolt Várban idén megnyitott az állatkertbe bekerülő beteg állatok gyógyításának bemutatóhelye, a Sünispotály is, decemberben pedig a Cápasuli, ahol a fiatal cápák más halakkal és egymással való összeszoktatását, továbbá felnövésük folyamatát kísérheti figyelemmel a közönség.

A felújított Scheffner-féle körhinta (MTI-fotó: Balogh Zoltán)

A felújított Scheffner-féle körhinta (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Az emlősök közül a kuszkuszoknál, a rókakuzuknál, az ecsetfarkú patkánykenguruknál, a Bennett-kenguruknál, a nyugati szürke óriáskenguruknál, a tatuk közé tartozó matakóknál, a sörényes hangyászoknál, a gyűrűsfarkú makiknál, a törpe selyemmajmoknál, az éji majmoknál, az aranyhasú mangábéknál, az ormányos medvéknél, a rókamangusztáknál, a Böhm-zebráknál, a cebui disznóknál, a muntyákszarvasoknál, az indiai antilopoknál, a vízidisznóknál, a nagy maráknál, a nagy tengerimalacoknál, a zöld agutiknál, a luzoni kéregpatkányoknál és gundiknál születtek új egyedek.

A madarak közül a pápaszemes pingvineknél, a vörösfülű aráknál, a jácintkék aráknál, a rózsás és a borzas gödényeknél, a batláknál, a skarlát íbiszeknél, a rózsás flamingóknál, a fekete hattyúknál, a koronás darvaknál, a tűzcsízeknél és a kék püspökpintyeknél, a hüllők közül pedig a vöröshasú huszárteknősöknél, a vitorlásgekkóknál, a hondurasi királysiklóknál és a Ruthven-királysiklóknál volt külön említésre is érdemes szaporulat.

A 2018-ban született állatok mellett sokan voltak kíváncsiak a 2017-es esztendő legvégén világra jött kiselefántra és a gorillakölyökre is, valamint a már nagyobb, de még mindig kölyöknek számító, négyéves orangutánokra is.

Az idén világra jött kisállatok közül természetvédelmi jelentősége van az aranyhasú mangábénak, mert ez a faj őshazájában is ritkulóban van, a világ állatkertjeiben pedig 12 helyen összesen 27 egyed él. A két cebui kismalaccal és a vörösfülűara-fiókával, a gyűrűsfarkú makival és a három pápaszemespingvin-fiókával, továbbá a sörényes hangyászkölyökkel és a jácintkékara-fiókákkal szintén ritkulóban lévő, fenyegetett fajok egyedszámát sikerült gyarapítani.