Nem kap idén ajándékot a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó orosz űrhajós

 

Lilija Sujeva, az Orosz Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Intézetének az űrhajósoknak nyújtott pszichológiai támogatással foglalkozó szakértője közölte, hogy idén nem kap újévi ajándékot a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó orosz űrhajós, Oleg Kononyenko, mert az ajándékok megsemmisültek a Szojuz-MSz-10 űrhajó októberi balesetekor.

Az űrhajósoknak szánt ajándékok idén sajnos mind megsemmisültek: Alekszej Ovcsinyinnel elküldtük az ajándékokat, de a Szojuz MSz-10 űrhajó balesetet szenvedett – tette hozzá a pszichológus.

Sujeva elmondta, hogy idén meglehetősen sok ajándékot készítettek össze az űrhajósok számára. Volt benne kis csizma Oleg Kononyenko és Alekszej Ovcsinyin kedvenc édességeivel. Gyümölcsöt, diót, paradicsomszószt, mustárt is küldtek nekik, mert rendes ételre vágytak a Föld körüli pályán.

A szakember elmondta, hogy a családtagok és pszichológusok minden évben nagy odafigyeléssel válogatják az ISS űrhajósainak szánt ajándékokat. Az űrállomáson nagyra értékelik a házilag készített ajándékokat, például a kötött vagy varrott játékokat, a fénykép-kollázsokat, névre szóló emlékérmeket vagy a barátok által forgatott videókat.

A konfetiből (külön csomagolt bonbonszerű cukorka) is igyekeznek azokat összeszedni, amelyeket az űrhajósok szeretnek. Néha a gyárból hozzák őket, hogy frissek legyenek, mert sokáig tart, mire az űrhajósok megkapják – mondta Lilija Sujeva.

A Nemzetközi Űrállomáson Oleg Kononyenkón kívül Anne McClain, a NASA amerikai űrhajózási hivatal és David Saint-Jacques, a kanadai űrügynökség űrhajósa ünnepli az újévet.

A Szojuz MSz-10 űrhajó Szojuz-FG hordozórakétája október 11-én szenvedett balesetet egy érzékelő meghibásodása miatt, röviddel azután, hogy az űrhajó elindult Bajkonurból. A fedélzetén két űrhajós utazott: Alekszej Ovcsinyin és az amerikai Nick Hague. Az orosz és az amerikai űrhajós épségben ért földet az ejtőernyővel fékezett visszatérőkabinban. Embert szállító orosz űrhajóval legutóbb 35 éve történt baleset a felbocsátáskor.

A címlapfotó illusztráció.