Lenyűgöző égi jelenségeket videóztak le Svédországban

 

A svédországi település fölött egyszerre tűnt fel a ritka holdszivárvány és a sarki fény. A különleges egybeesést rögzítették a népszerű üdülőhelyen a kihelyezett kamerák.

A holdszivárvány ugyanúgy alakul ki mint a hagyományos szivárvány, vagyis a levegőben lévő vízcseppeken megtörő fénysugár hozza létre. Ebben az esetben azonban nem a Nap sugarai, hanem a holdfény „kelti életre” ezt a különleges jelenséget, de ehhez bizonyos feltételeknek is teljesülniük kell.

 

A teliholdat megelőző három, illetve az azt követő két napban – ekkor adja a legtöbb fényt a Hold – nagyobb eséllyel láthatunk holdszivárványt, mint máskor. A Földet kísérő égitestnek mindemellett alacsonyan kell elhelyezkednie az égbolton, és esőfelhőre is szükség van. A kevesebb fény miatt a holdszivárvány inkább fehérnek, mint színesnek látszik.

A svédországi Lapföld tartomány fölött ezek a feltételek a napokban megvalósultak, mindezek mellett a sarki fény is megjelent az égen. Ennek a két jelenségnek az együttes megléte pedig elkápráztatta a megfigyelőket.

Ahogy arról korábban a hirado.hu is beszámolt, nemrégiben Magyarországon a Kőszegi-hegység főgerincének meghatározó csúcsán, a Kendigen is megjelent a holdszivárvány. Sarki fényben pedig három évvel ezelőtt gyönyörködhettünk idehaza, amikor egy 4-es erősségű geomágneses vihar érte el bolygónkat, amelyet egy napkitörés okozott.

A címlapfotó illusztráció.