Halottkultusz – mindenszentek és halottak napja a világban

 

Míg egyes országokban a mindenszentek ünnepét és a halottak napját borongós, szomorú hangulat lengi át, addig más kultúrkörökben inkább vidám hangulat jellemzi az eltávozottakról való megemlékezést. Ami azonban mindenhol közös, az elhunytak emléke iránti tisztelet kinyilvánítása.

A hagyomány szerint november elseje mindenszentek napja, amikor a szentekről, a mártírokról és a paradicsomban üdvözültekről emlékezik meg a nyugati keresztény világ, míg november másodika a halottak napja, amikor az elhunytakról, illetve a hagyomány szerint mindazon halottakról emlékezünk meg, akik még nem üdvözültek a mennyországban.

A nyugati keresztény egyházban 609-től (más források szerint 610-től) május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap tartották a megemlékezést. III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep.

Közép- és Kelet-Európa legnagyobb részén, így Magyarországon is mindenszentek napján az emlékezők kilátogatnak a sírokhoz, rendbe hozzák és virággal díszítik azokat, illetve gyertyát gyújtanak a halottak emlékére.

Emlékezők a Fiumei úti sírkert szóróparcellájánál mindenszentek napján (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A november 2-i halottak napja a mindenszenteknél jóval későbbi eredetű: Odilo clunyi bencés apát 998-ban vezette be emléknapul a Cluny anyaház alá tartozó minden bencésházban. Hamarosan a renden kívül is hagyománnyá vált, és a 14. század elejétől Róma is átvette.

A halottakról, elhunyt szeretteinkről való megemlékezés és az értük való közbenjárás a purgatórium katolikus hittételén alapszik. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn és teher van még a lelkükön, Isten színe előtt tisztulniuk kell.

A szakértők szerint minden halottkultuszban közös pont a haláltól való félelem és az elhunytak emlékének tisztelete. Ahol karneváli a hangulat, ott is a szorongást oldják a csontvázakkal teli kavalkáddal.

A halloween éjszakája

A világ számos országában meghonosodott, angolszász eredetű halloweent október 31-én tartják. Az elnevezés egyébként az angol all hallow eve kifejezés rövidülése, ami magyarul mindenszentek előestéjét jelenti, és mint olyan, sok esetben, ez is pogány, azaz kelta eredettel bír; a nyári időszak végét, az új évet jelző esemény volt.

A keltáknál az őszi napéjegyenlőség és a téli napforduló közötti félidőben ünnepelték az új évet, kezdődött az év „sötétebb” fele, amikor egyszerre hódoltak a Napisten és a Holtak Ura előtt. A kelta papok, a druidák szerint ez volt az év legmágikusabb napja, amikor a holtak lelke szabadon járhatott az élők között. Az akkori hit szerint ezen az éjszakán keltek át a halottak birodalmába az előző évben elhunytak lelkei, és az ő kiengesztelésük lehetett a cél. A házakban kioltották a tüzet, hogy a kósza lelkek ne az élők testét foglalják el, és hátborzongató ruhákban próbálták elijeszteni a halottakat. Áldozatokat is bemutattak, hogy így engeszteljék ki a nyugtalan lelkeket.

A 8. századtól terjedt el az a hiedelem, hogy a termésekből faragott lámpások megvédik az utazókat a rossz szellemektől. A lámpások eredetileg tarlórépából, karórépából vagy céklából készültek, a tök az ünnep tengerentúli meghonosításával terjedt el.

A halloween a 19. század közepétől honosodott meg Amerikában, amikor a nagy írországi éhínség elől százezrek vándoroltak az óceánon túlra, és magukkal vitték szokásaikat, legendáikat is.

Karneváli hangulat Mexikóban

Mexikóban a Dia de los Muertos (halottak napja) az egyik legszínesebb és legvidámabb ünnep, amelynek gyökere a feltételezések szerint kettős. Részben egy azték ünnep továbbélése – amely a holtak istennőjéhez köthető –, valamint a spanyol hódítók által meghonosított mindenszentek napja keveredik benne.

Az ünnep célja, hogy a temetőket és azoknak a környékét otthonossá tegyék azokra az éjszakákra, amikor a mexikóiak hite szerint a holtak lelkei visszatérnek. Úgy tartják, november 1-jén a gyermekek, míg 2-án a felnőttek lelkei térnek vissza egy rövid látogatásra. A családok november 2-án mennek ki a temetőkbe feldíszíteni a hozzátartozóik sírjait.

Hetekkel az ünnep előtt az utcákat, a kirakatokat és a házakat koponyákkal és csontvázakkal díszítik. Népszerű figura a női kalapban és ruhában ábrázolt, sok esetben az élőkkel kacérkodó csontváz, a La Catrina, amely ugyan az elmúlás egyik jelképe, de az élet örömére is emlékeztet.

A koponya Mexikóban egyszerre az élet és a halál jelképe. Az ősi közép-amerikai népeknél gyakori volt, hogy az elhunytak koponyáit megőrizték, és különböző szertartásokon mutatták be. A spanyol gyarmatosítók megérkezése után ezeket a rítusokat betiltották, mivel nem egyeztek a katolikus felfogással.

Azonban ez a szokás mégsem tűnt el teljesen: a koponyák bemutatása helyett cukorkoponyákat (calavera) készítenek, amelyek elmaradhatatlan kellékei a halottak napi menüsornak. De a díszes koponyák és papírmasék a felvonulásokon is fontos szerepet kapnak.

A Gangesz vize elmossa a holtak bűneit

Indiában a halotti szertartás pontos leírását a Hindu Halottaskönyv, a Pretakalpa (holtak rítusa) tartalmazza. Az ott leírtakhoz nagyon hasonlóan zajlik Varanasiban is a szertartás.

Amikor a távol-keleti országban meghal valaki, testét megmossák, haját és körmét levágják. A férfi halottat tiszta fehér, a nőit pedig színes lepelbe csavarják, és virágokkal borítják. Az elhunyt legidősebb, közvetlen férfi családtagja kopaszra nyíratja a haját, és fehér ruhába felöltözve vezeti a gyászmenetet, amely órákig is eltarthat.

Sírkőkereszt a lezárt hajdúdorogi kukuca temetőben (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A menet mindig a Gangesz partján ér véget, egész pontosan a Manikhárnika ghatnál vagy a Harischandra ghatnál. Előbbi a halottégetés fő helyszíne, itt mindig számos máglya ég, párhuzamosan akár több szertartást is végeznek. Amikor a holttesttel megérkeznek a folyópartra, akkor a testet rituálisan ötször megmerítik benne, mert úgy tartják, a Gangesz vize lemossa a bűnöket.

Ezután a testet a halott vagyoni helyzetétől függő méretű máglyára helyezik, amelyre szantálfaforgácsot is vetnek. Amíg ég a tűz, a rokonság a közelben összegyűlve szent szövegeket mormol.

A hamvasztás befejeztével – ha szükséges – a legidősebb férfirokon szétzúzza az épen maradt csontokat egy erős bottal, legfőképp a koponyát, hogy a lélek szabadon távozhasson. Zárásként még hoznak egy korsó vizet a Gangeszből, amelyet a hamvakra öntenek. A korsót pedig darabokra törik, ezzel rituálisan megszakítják a rokoni kapcsolatot a halott és az itt maradt család között. A hamvakat végül a folyóba szórják.

Hegedűszó kíséri utolsó útjára a romákat

A hagyományos magyarországi cigány kultúrákban erős a túlvilágba, a lélek halhatatlanságába vetett hit, és mint más hagyományőrző közösségekben, a halott ősök iránti tisztelet.

A temetést többnapos virrasztás előzi meg. A romáknál ősi szokás, hogy a rokonsághoz tartozó férfiak hat hétig (néhol egy évig) nem borotválkozhatnak, a hozzátartozóknak pedig egy évig nem illik szórakozni sem járniuk. A nőknél a gyászévben előírás a fekete ruha viselése. A fentiektől csak akkor lehet eltérni, hogyha az elhunyt még életében másként rendelkezett.

A halottra általában kedvenc ruháját adják rá, és a koporsóba melléhelyezik a használati tárgyait is. A zsebébe pedig pénzt is tesznek, hogy ne nincstelenül menjen át a túlvilágra.

A háztól a koporsót lovas kocsin vagy hintón viszik a sírig, és a hagyományoknak megfelelően napnyugta után helyezik örök nyugalomra az elhunytat, akit muzsikaszó kísér végső nyughelyéig. A búcsúztatók az elhunyt utolsó útján és a temetés ideje alatt úgynevezett hallgatókat és siratókat énekelnek.

A romáknál a halottak napi temetőlátogatás felér egy családi összejövetellel. A közeli családtagok sírjánál gyűlik össze általában a rokonság. Ilyenkor is felcsendülnek a siratók és a hallgatók, a jelenlévők pedig felidézik eltávozott szerettük életének fontosabb pillanatait.