Szemet gyönyörködtető előzetest kapott a Hortobágyi mese című természetfilm

 

A Hortobágyon élő vadlovakról forgat Török Zoltán rendező-producer egész estés természetfilmet Hortobágyi mese címmel, amelyet a tervek szerint 2020-ban mutatnak be.

A Hortobágyon élő vadlovak életét bemutató nagyszabású természetfilm magyar–német–osztrák–svéd koprodukcióban készül, a tervek szerint 2020-ban lesz először látható. A mozifilm mellett egy rövidebb tévéfilm is készül – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap a napokban az MTI-vel. A Hortobágyi mese a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és nemzetközi producerek közreműködésével készül.

A csapat 140 napot forgatott a hortobágyi pusztán, és legalább ennyi van még hátra a terepen ahhoz, hogy bemutassák a vadlovak és a körülöttük élő vadállatok rejtett életét. A film története egy Przsevalszkij-csikó életét követi végig a születéstől kezdve, az ő szemén keresztül láthatja majd a közönség a csapatában lejátszódó drámákat, valamint a puszta változását évszakról évszakra.

Török Zoltán és alkotótársai újszerű természetfilmes látásmódjukkal és lenyűgöző képi világukkal 2011-ben nagy sikert értek el Vad Magyarország – A vizek birodalma című alkotásukkal. Világszerte húsz országban érdemelt díjazták rangos nemzetközi filmfesztiválokon.