Berber oroszlán született egy csehországi állatkertben

 

Az oroszlánkölyök július 27-én jött világra. Az állatkert az örömhír közlésével azért késlekedett, mert a vadaknál soha nem biztos, túlélik-e a kicsik az első heteket. Érkezése azért jelentős, mert fajának egyedei a vadonban már nem lelhetők fel.

Martin Votruba, az állatkert szóvivője a sajtó munkatársainak elmondta, hogy a kölyök anyja, a négyéves Neyla 2015-ben testvérével, Tamikával együtt a hannoveri állatkertből érkezett Pilsenbe. A fiatal nőstény eddig példásan gondoskodik a kicsinyéről – tette hozzá.

Az állatkertben a két berber anyaoroszlán – Neyla és Tamika – mellett egy hímoroszlán – Mates – él. A hármasnak eddig összesen hat kölyke született: Tamikának négy, Neylának két kölyke született az állatkertben.

A berber oroszlán – más néven atlasz- vagy núbiai oroszlán – az oroszlánok alfaja. Egykor Észak-Afrikában az Atlasz-hegységben és a Marokkótól Egyiptomig terjedő területen fordult elő. Az utolsó ismert berber oroszlánt a vadonban, az Atlasz-hegységben lőtték ki 1922-ben.

Tamika 2016 szeptemberében adott életet első kölykének, Amirának. Ez volt az állatkertben valaha született első berber oroszlán, és negyven éve az első oroszlán Pilsenben. A kölyök felnevelése azonban nehéz volt: a gondozóknak rendszeresen el kellett venniük őt anyjától, mivel hozzátáplálásra volt szüksége. Februárban Amira az ausztriai Herbernstein állatkertjében lelt új otthonra, ahol egy kétéves hímmel él együtt. Idén májusban Tamikának újabb három kölyke született: Demali, Deema és Dabir. Neyla első utódja tavaly november elején jött a világra, a kis hím a Baqir nevet kapta.

Csehországban öt állatkert tenyészt berber oroszlánokat, amelyek ilyen körülmények között legfeljebb húsz évig élnek – magyarázta a szóvivő. A pilseni állatkert majdnem fél évszázada igyekszik szaporítani a berber oroszlánokat, de a korábbi évtizedekben nem sikerült az utódok felnevelése.

A címlapfotó illusztráció.