Ismeretlen eredetű tárgyak csapódtak a földbe Kazahsztánban

 

A két izzó fénygömb péntek hajnalban tűnt fel a Kazahsztán nyugati részén található falu, Bosztangyik felett. Az objektumok ezt követően nemsokkal a falu határában földbe csapódtak, majd felrobbantak. A robbanás megrezegtette a közeli házakat, és mintegy száz hektáron lángba borította a növényzetet.

A helyiek beszámolója szerint a becsapódás pillanatában a mobilkommunikáció szünetelt.

A robajra felébredtek a falu lakói, és rögtön a helyszínre siettek, hogy minél hamarabb eloltsák a keletkezett tüzet. Időközben megérkeztek a tűzoltók is, akiknek négy órájukba telt, hogy a lángokat megfékezzék.

Miután végeztek az oltással egy ezüstös, földből kiálló, szelepes tárgyat találtak, amelyet ugyan próbáltak kinyitni, de nem jártak sikerrel. A furcsa eszköztől nem messze, egy kisebb, de külsőre hasonló másik tárgyra bukkantak.

 

A becsapódáshoz közel fekvő Karaszu település lakói arról számoltak be, hogy az ütközés előtt a nagyobb objektum erős fényjelenség kíséretében körbe-körbe pörgött.

A különös tárgyak a légkörbe való belépéskor részben megolvadtak. A szakértők szerint feltételezhető, hogy az objektumok úgynevezett űrszemetek, és egy műholdról vagy egy űrszondáról váltak le. Az sem zárható ki, hogy a tárgyak egy közelmúltban felbocsátott orosz rakéta maradványai. Az Orosz Szövetségi Űrügynökség (Roszkoszmosz) egyelőre nem kommentálta az esetet.

A címlapfotó illusztráció.