Saját találmánya közölte elsőként a magyar zseni halálhírét

 

Százhuszonöt éve halt meg Puskás Tivadar, a távközlés magyar úttörője. Habár nem ő a telefonközpont feltalálója, Edison kijelentette, hogy Puskás volt az első a világon, aki az ötletet felvetette. A nevéhez fűződik viszont a világ első vezetékes hír- és műsorközlő szolgáltatása – halálhírét is a telefonhírmondó tudatta először.

Puskás Tivadar 1844. szeptember 17-én született Budapesten. Már gyermekként kitűnt éles logikájával, ami különösen a matematikában mutatkozott meg, emellett nagyszerűen zongorázott is. A bécsi Theresianumba, a Mária Terézia által alapított polgári reálgimnáziumba járt, majd a császárváros Műegyetemén tanult tovább, de tanulmányait apja halála miatt nem fejezhette be.

Rövid időre visszament Pestre, de a hazai lehetőségeket szűkösnek érezte, ezért 1867-ben Angliába utazott. Egy londoni vasútépítő cégnél helyezkedett el, amely elnyerte az erdélyi vasút megépítésére kiírt pályázatot. A munkálatokban Puskás is részt vett.

1880-as évek Puskás Tivadar elektrotechnikus, a telefonhírmondó feltalálója. A felvétel készítésének pontos dátuma és helyszíne ismeretlen. (MTI-fotó: Reprodukció)

Puskás Tivadar elektrotechnikus, a telefonhírmondó feltalálója. A felvétel készítésének pontos dátuma és helyszíne ismeretlen
(MTI-fotó: Reprodukció)

Arany után kutatott, távíróközpontot alapított, Edison munkatársa lett

Ki akarta magát próbálni a korlátlan lehetőségek hazájában is, ezért Amerikába utazott. A vadnyugaton kutatott arany után, volt robbantási szakértő, ezüstbányákat, földeket vásárolt, végül tönkrement, és 1876-ban csalódottan tért vissza Európába.

Gyorsan egyenesbe jött, amikor 1876-ban Brüsszelben létrehozta az első távíróközpontot: még Amerikában ötlött fel benne, hogy ha egy központban több vezetékes távíró-állomást kapcsolnának össze, a kapcsolatok lehetőségei lényegesen bővülnének.

Amikor a Bell által szabadalmaztatott telefonról olvasott, Puskás ismét Amerikába ment, ahol a feltalálóval és Edisonnal is megismerkedett, utóbbinak munkatársa lett. A városi legenda szerint amikor kettejük között végbement az első távolsági telefonbeszélgetés, Puskás a kagylót felvéve azt mondta: „hallom” – innen a világszerte elterjedt „Halló” kifejezés. Sajnos a szép történet nem igaz…

A világon először Budapesten vezettette be a „Beszélő Újságot”

Mindenesetre Edison Puskást bízta meg találmányainak európai értékesítésével, ő Londonban, majd Párizsban dolgozott, a párizsi világkiállításon mutatta be a fonográfot. A telefon ügye nehezebben haladt előre, de miután 1879-ben létrehozta az első párizsi központot, a jogot Európa számos országa megvette, a hálózat fejlesztését Magyarországon Ferenc nevű öccse irányította.

Egy nő kipróbálja a legelső telefonközpontok - amely Fürdő utca 10. szám alatt alatt működött - egyikének kezelését a Postamúzeumban (MTI-fotó: Tormai Andor)

Egy nő kipróbálja a legelső telefonközpontok – amely Fürdő utca 10. szám alatt alatt működött – egyikének kezelését a Postamúzeumban
(MTI-fotó: Tormai Andor)

Puskás a francia fővárosban villanyvilágítással is foglalkozott, de legnagyobb feltűnést 1881-ben a párizsi opera előadásának vezetékes közvetítésével keltette. E vállalkozásának folytatásaként a világon először Budapesten vezettette be a „Beszélő Újságot”, a vezetékes hír- és műsorközlő szolgáltatást.

Ez 1882. február 4-én, a farsangi íróbálon mutatkozott be, amikor a Nemzeti Színházból odavezetett „sodronyokon” át a Vigadóban felállított fülkékben az érdeklődők ámulva hallgatták a Hunyadi László dallamainak közvetítését. Egy korabeli újságíró-fültanú szerint „a zene és az ének olyan tisztán kivehető volt, mintha a Színház csarnokában álltam volna”.

„A telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul”

Puskás ezután Magyarországon bányászattal foglalkozott, de e téren nem járt sikerrel, szabadalmaztatott viszont egy irányított robbantási módszert. 1887-től ismét a telefonüzletben működött: a közben az állam tulajdonába átment vállalatát bérbe véve 1892. február 14-én a Bánk bán előadását közvetítette az Operaházból a Pesti Vigadóba.

Polgár János muzeológus a legrégibb és legújabb típusú telefonkészülékkel a Postamúzeumban, a távbeszélő szolgálat 75 éves évfordulóján. 1881. május 1-jén lépett működésbe az első távbeszélő központ az akkori Fürdő utcában, mint Puskás Tivadar magántársasága. (MTI-fotó: Fényes Tamás)

Polgár János muzeológus a legrégibb és legújabb típusú telefonkészülékkel a Postamúzeumban, a távbeszélő szolgálat 75 éves évfordulóján. 1881. május 1-jén lépett működésbe az első távbeszélő központ az akkori Fürdő utcában, mint Puskás Tivadar magántársasága
(MTI-fotó: Fényes Tamás)

Ezután hozta létre a telefonhírmondót – sok tekintetben a rádió előfutárát –, amely 1893. február 15-én e szavakkal kezdte meg adását Budapesten: „Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan a világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.”

A szolgáltatásnak egy év múlva már 700, 1914-ben tízezer előfizetője volt, Puskás azonban ezt már nem érte meg. Egy hónappal a telefonhírmondó megindulása után, 1893. március 16-án halt meg Budapesten, a 49 éves feltaláló halálának hírét is elsőnek a telefonhírmondó közölte.

Edison szerint ő volt az első

A közhiedelemmel ellentétben nem Puskás a telefonközpont feltalálója. Az ötlet tőle származik ugyan, de az első gyakorlatban is használható telefonközpontot 1878-ban George W. Coy alkotta meg.

Puskás jó szervezőkészségű, kiváló műszaki-gazdasági szakember, nagy kísérletező volt, aki ismerte korának technikai lehetőségeit és ki is használta azokat. A telefonhírmondóval alkotott igazán újat, amelyet jogosan neveznek a rádió ősének, mivel egy központból tetszőleges számú hallgatót láttak el hírekkel és műsorokkal, neve e találmánya révén vált Európa-szerte ismertté.

Ugyanakkor Edison kijelentése szerint ő volt az első ember a világon, aki a telefonközpont ötletét felvetette.